Ugrás a tartalomra

Újabb gitáros nemzetközi siker

Létrehozva
November végén újra Ukrajnában járt Vihula Mihajlo gitárművész diákjaival. A zeneszerző alaposan felkészítette most is tanítványait, így szép helyezéseket értek el a gitárversenyen.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Fazekas Utcai Általános Iskola és AMI két gitártanszakos tanulója, Galgóczy Gábor és Türk Zsombor a november végén megrendezett nemzetközi versenyen vett részt Ukrajnában. A színvonalas és magas szakmai státuszú versenyen a Fazekas növendékei harmadik és első helyezést értek el, rajtuk kívül a harmadik korcsoportban ukrán és litván nemzetiségű versenyzők voltak.

Vihula Mihajlo már nem először vitte magával tanítványait szülőhazájába. – Habár az út hosszú volt és fárasztó, nemcsak a díjakért, de az élményért is megérte. A diákok egy neves versenyen vehettek részt, megismerkedhettek az ukrán gitártanítással, híres felkészítő tanárokkal, illetve magával a tapasztalt zsűrivel.

A dobogó helyeket díszes oklevéllel, plakettel díjazták, az első helyet pedig egy Yamaha C40 típusú gitárral jutalmazták.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.