Ugrás a tartalomra

50 éves a MIHŐ

Létrehozva
Fél évszázad a miskolciak és a környezet szolgálatában – 50 éves jubileumot ünnepel idén a MIHŐ Kft. Díjakat adtak át, a cég ügyvezetője pedig az elmúlt öt évtizedet is értékelte. Nyíri László szerint ma már az, hogy meleget szolgáltatnak, az alapvető elvárás. Ezentúl folyamatosan keresik az okos és energiatakarékos megoldásokat.

A biomassza fűtőműben egyedülálló módon faaprítékkal állítják elő a hőt. Ez a rendszer látja el meleggel az egész kenderföldi lakótelepet.Innen pedig a 90 kilométernyi vezetéken futó miskolci hőszolgáltatást felügyelik a szakemberek. A távhőszolgáltatás napján minden kulisszatitokra fény derült. Ahogy arra is, hogy a cégnél mindent a csapatmunka határoz meg.

Kép
Fotó: Végh Csaba

Idén is kiemelkedő munkájukért kaptak elismerést a MIHŐ dolgozói. Demeter Csaba 2003-ban műszaki ügyintézőként kezdte. Elhivatottságát jutalmazta a cég.

-  Sok-sok év munkájának, szorgalomnak, kitartásnak és nem utolsó sorban a kollégák támogatásának köszönhetően jutottam el a mostani pozíciómig – nyilatkozta Demeter Csaba, a MIHŐ Kft. beruházási vezetője.

Kép

Nyíri László szerint a szolgáltatás minősége és a gazdaságosság ma már alapvető kérdés, ennél azonban szeretnének még tovább lépni.

- Ez egy más szemléletű feladat, okosmegoldásokat keresünk, és úgy gondoljuk, hogy ezzel az erőfeszítésünkkel Miskolc várost szolgáljuk, a levegőtisztaságot, az energiamegtakarítást és a fejlődést - mondta Nyíri László, a MIHŐ Kft. ügyvezetője.  

Kép

A bekerülő hőenergia több mint 60 százalékát zöldenergiából állítják elő Miskolcon. 50 év alatt a több mint 31 ezer lakossági fogyasztón kívül mintegy ezer intézmény csatlakozott a környezetbarát miskolci távhőre.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.