Ugrás a tartalomra

Miskolci alkotók és miskolci támogatók fogtak össze a beteg gyerekekért

Létrehozva
Miskolci alkotóművészek fogtak össze a beteg gyerekekért, saját munkáikat ajánlották fel és árverezték el. Így támogatták Osváth Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház művésze által évekkel ezelőtt elindított jótékonysági akciót. Olyan sokan érdeklődnek, hogy külön kérésre meghosszabbították a határidőt, december 12-ig várják a felajánlásokat.
Kép
Fotó: Végh Csaba

- Háromezer először, másodszor, senki többet harmadszor, háromezer forint! - sok ilyen kalapácsütés után, a jótékonysági árverés végére 422 ezer forint gyűlt össze. A teljes összeget a beteg gyerekek karácsonyára fordítják. Komoly erő van abban az összefogásban, amit Miskolc képvisel - mondta az árverés házigazdája, Tocsev János Miklós, a Szabadidő Kulturális Egyesület alapítója.

- Ez egy olyan árverés, amivel Osváth Tibor „Segítsünk közösen egy mosolyért” kezdeményezését támogatva, szebbé tudjuk tenni azoknak a gyerekenek a karácsonyát, akik kénytelenek az ünnepeket a kórházban tölteni - nyilatkozta az árverés házigazdája, Tocsev János Miklós.

Kép

A gyermeki és a művészi lélek szorosan összekapcsolódik, egymástól elválaszthatatlan - mondták az alkotók. - Ha megfigyelünk egy pici gyermeket, amikor játszik, akkor azt láthatjuk, hogy kizárja a külvilágot, az olyankor nincs jelen. A gyermek a fantáziavilágában találja meg ugyanazt a közeget, amit a művész akkor, amikor alkot – hangsúlyozta Kovács Andrea alkotó.

A kezdeményezés olyan népszerű, hogy a Miskolci Nemzeti Színház művésze által létrehozott Facebook-csoportban már most minden eddigit meghaladó összeg gyűlt össze.

- Jelenleg 2 millió 300 ezer forintnál tartottunk, de még folyamatosan érkeznek a felajánlások és az adományok. Többen kérték a csoportból, hogy a december tizedikei dátumot hosszabbítsuk meg, így lett december tizenkettedike és december tizenhatodikán pedig már át is adjuk az ajándékokat a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban – mondta Osváth Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, a „Segítsünk közösen egy mosolyért” kezdeményezés ötletgazdája.

Kép

Veres Pál polgármester, a rendezvény fővédnöke szerint ez az összefogás is azt szimbolizálja, hogy a jó ügy érdekében mennyire összetartóak a miskolciak.  

- Itt most összefogott a közélet, egy jó cél érdekében megmozdultak a művészek, megmozdultak azok az üzletemberek, akik hajlandóak tenni a jóért, és itt az értékek találkoztak. Ez jól látszik abból is, hogy a művészek hajlandóak voltak felajánlani azokat az alkotásokat, amiket a szervezők elárverezhettek, másrészt pedig szép számmal jelentkeztek azok, akik hajlandóak ezeket megvenni, ezzel is támogatva a nemes ügyet. Korábban is mondtam, hogy van ennek a városnak lelke, van ebben a városban lokálpatriotizmus és összefogás. Ez a rendezvény most ezt a legszebben bizonyítja – nyilatkozta Veres Pál.

A Velkey László Gyermekegészségügyi Központon kívül idén az időseket is szeretnék megajándékozni, így a jótékonysági bevételből a Boldogkőváraljai Szociális Otthont is támogatják.

 

Ez is érdekelhet

Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Rendőrök a zebráknál – megkezdődött az új tanév
Szelíd motorosok a serdülőkre leselkedő veszélyek ellen
MiskolcÉletmódEgészség
Emlékszik a Szelíd motorosok főhőseire, Billyre és Wyattra, akik egy sikeres drogbizniszt követően Harley-Davidsonjaikon indulnak útnak Los Angelesből New Orleansba, a helyi Mardi Gras fesztiválra? A szabadságot azonban nem találják meg, útjuk tragikus véget ér.