Ugrás a tartalomra

Véget ért a határon átnyúló kisvasútfejlesztési program

Létrehozva
A Dorottya utcai végállomás utasfogadó tereinek felújítása, különböző látványelemekkel való kiegészítése, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építése a végéhez közeledik. Az élménytér és az új peron teljes hosszban új térvilágítást is kapott.
Kép

A „Kisvasutak mint attrakciók és a kapuk a természetre“ (RailGate) elnevezésű magyar-szlovák projekt két szomszédos keskeny nyomközű vasút – a Kassai Gyermekvasút és az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút – fejlesztése érdekében jött létre. Ennek részeként tavaly nyertek el EU-pályázati forrást a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztésére az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. A magyar fél a Miskolc-Dorottya utca végállomás utasfogadó tereinek felújítását, különböző
látványelemekkel való kiegészítését, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építését tűzte ki célul. A fejlesztés a végéhez közeledik, az élménytér és az új peron teljes hosszban új térvilágítást is kapott.

Kép

A program zárórendezvényét a napokban Kassán tartották. A konferencián a résztvevők megismerhették a program keretében elért eredményeket, melyek legfőbb célja a különleges kulturális és műszaki örökségnek tekintett keskeny nyomközű vasutak megőrzése és vonzerejük növelése. A nap folyamán – felkért neves magyar és szlovák szakemberek részvételével – panelbeszélgetéseken tekintették át a kisvasutak magyarországi és szlovákiai helyzetét.

Kép

A rendezvényen megjelent Szécsey István vasúttörténész, aki a néhai GANZ vasúti járműgyár kisvasutakkal kapcsolatos örökségéről emlékezett meg, Sőrés Árpád, az új kisvasúti forgóváz-családot az idei évben kifejlesztő INVENT Kft. ügyvezetője, Szűcs Zoltán, a Kemencei Erdei Múzeumvasutat önkéntes munkában üzemeltető Kisvasutak Baráti Köre képviselője, valamint Baricz Árpád, a közelmúltban indított hazai kisvasúti mesekönyvsorozat megálmodója. A meghívott magyar szakemberek részvételével zajló panelbeszélgetést Jakóts Ádám, az Északerdő Zrt. vasúti szakfelügyelője moderálta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.