Ugrás a tartalomra

Nyári gumival téli hóban

Létrehozva
Hóval köszöntött be a december, de úgy tűnik, ez néhány autóst nem riasztott vissza attól, hogy nyári gumival induljon útnak. Pedig ilyenkor, a csúszós utakon nem csak saját testi épségünk a tét.
Kép
Harsány felé december 2-án, fotó: Juhász Ákos

- A közlekedésben mindig tekintettel kell lenni az úton lévő többi szereplőre is – mondja Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Ha jeges az út - tanácsok közlekedőknek

- Mindig két kézzel fogjuk a kormányt, így jobban lehet korrigálni a megcsúszást.  Tartsunk nagyobb követési távolságot, kerüljük el a hirtelen gázadást és kormánymozdulatokat, valamint tartsunk nagyobb oldaltávolságot. Kanyarodáskor is nagy a csúszásveszély, ezenkívül a vasúti átjárók is különösen csúszósak. Ha azt észleljük, hogy az autó a jeges, csúszós felületen kormányzás nélkül sodródik, gázelvétellel, apró, nagyon finom ellenkormányzással, esetleg lassító fékezéssel szerezhető vissza a jármű stabilitása – hangsúlyozza Dobi Tamás. 

Téli rodeósok nyári gumival

A taxisok is azt tapasztalták Miskolcon, hogy voltak nyári gumis „rodeósok” a havazás első napjaiban. Csúszkálás, bizonytalan fékezés – ezek a jelek a többi autóst is nagyobb óvatosságra intik. - Akik nem tesznek fel téli gumit ilyenkor, nem csak magukat veszélyeztetik - mondja Győry Richárd miskolci taxis. Ugyanakkor ő azt tapasztalta, hogy az elmúlt évekhez képest kevesebb ilyen autós volt a miskolci utakon. Szerinte azoknak is érdemes ilyenkor letenni az autójukat, akiknek kisebb rutinjuk van.

Győry Richárd szerint a meteorológiai szolgálat és a média is jobban segíthetné a miskolciakat, például olyan figyelmeztetéseket is szívesen látna, ami ilyen időjárási helyzetre is felhívja a figyelmet, hiszen szinte mindenki közlekedik, és a gyalogosokat is váratlanul érheti egy ilyen hó- és jéghelyzet.  

Kép

Rutinnal és figyelemmel

Molnár Gyulának 1996. óta van jogosítványa, naponta akár több száz kilométert is megtesz autóval, nagy vezetési rutinnal rendelkezik. – Igyekszem még az első hó megérkezése előtt felrakni a téli gumikat, készülök a télre, figyelek a téli fagyállóra, de évszaktól függetlenül karbantartom az autóimat. A csúszós utaknál oda kell figyelni a megfelelő követési távolság megtartására, és még körültekintőbben kell megválasztani a sebességet. Ne bízzuk magunkat pusztán az ABS-re és a jó gumi a legfontosabb.

Százból húsz az utolsó pillanatban

Az általunk megkeresett gumiszerelő szerint minden ötödik autós „megvárja”, míg leesik az első hó, és akkor kezd el kapkodni. – Idén viszonylag későn köszöntött be a tél, az emberek is kicsit későn kapcsoltak – mondja Pálfi Viktor. Tavaly például már novemberben lecserélték a téli gumit az emberek. Azt tapasztaltam, hogy mindig vannak olyanok, akik megvárják, hogy leessen az első hó, mondjuk az autósok 15-20 százalékára jellemző ez. Én azt mondom, hogy már novemberben illik cserélni. Ezt nem mindenki tartja be, így most nagyon „el vagyok havazva” a munkával, naponta akár 7-8 autó is érkezik hozzám, természetesen gumicserére.

Ez is érdekelhet

nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Egy délelőtt, ami egy kutya vagy cica életét is megváltoztathatja – szombaton újra nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcSzabadidő
Van, aki egy szerető gazdára vár. Van, aki csak egy kis simogatásra, egy közös sétára vagy néhány önfeledt percre. Szombaton bárki tehet azért, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telep védenceinek egy kicsit szebb legyen a napja.
Elhunyt Rusznyák József
Elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, DVTK edző
MiskolcSport
Birkózás: az élők sorából a napokban eltávozott kiváló szakembert Miskolcon temetik majd el.
Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.