Ugrás a tartalomra

Ég a remény gyertyája is advent második vasárnapján – Képgalériával!

Létrehozva
A várakozás időszakában négy vasárnapon át gyújtunk meg egy-egy gyertyát a város óriás adventi koszorúján a Szent István téren. A négy gyertya a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezi.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

„A remény a legerősebb gyökér. És az, hogy valamit még tenned kell magaddal, másokkal, ha hív egy belső hang: „Áll föl! Szükségem van rád!” Sok embert megmentett a szeretet és az, hogy felismerte élete értelmét. Az ilyen, a viharban állva marad, vagy elesik ugyan, de föláll. Biztos, hogy föláll, mert tartják felülről a gyökerei.”  Müller Péter gondolataival köszöntette a Szent István téren lévőket Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény – Módszertani Központjának igazgatója advent második vasárnapján, a remény gyertyának meggyújtása alkalmából.

A műsorban a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium diákjai is felléptek.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.