Ugrás a tartalomra

Örvös mangábék érkeztek a Miskolci Állatkertbe

Létrehozva
Különleges fajjal gyarapodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark Afrika-házának gyűjteménye. Egy hattagú örvös mangábé csapat költözött ide, amely majomfajt Magyarországon jelenleg kizárólag a Miskolci Állatkertben lehet megcsodálni.
Kép
Fotók: Juhász Ákos
Örvös mangábékat a magyar állatkertek látogatóközönsége a fellelhető nyilvántartások szerint először – és eddig utoljára – több, mint 80 évvel ezelőtt, az 1930-as években a Budapesti Állatkertben láthatott. Most a Berlini Állatparkból érkezetett Miskolcra egy család: a hatfős csapatot a szülőpár és négy kölykük alkotja, melyek közül a legfiatalabb mindössze 10 hónapos. Az állatok érkezésével együtt megújult a külső kifutójuk is, melynek kialakításában az Északerdő Zrt. munkatársai önkéntes tevékenységük révén járultak hozzá.
 
Az állatkert Afrika-házában a „fekete kontinens” változatos élővilágába pillanthatnak be a látogatók, hiszen a majmok mellett kisemlősök, törpepapagájok, hüllők is ízeltlábúak is láthatóak. Újdonságként itt tekinthetőek meg a néhány napja érkezett örvös mangábék.
Kép
 
A mangábék egy különleges csoportját alkotják a főemlősöknek. A rendszertannal foglalkozó biológusok a cerkóffélék családjába sorolják őket, legközelebbi rokonaik pedig a páviánok. Összesen 11 fajukat különböztetik meg, melyek kizárólag Afrika középső területeinek erdeiben honosak.
Kép
 
Az örvös mangábék (Cercocebus torquatus) közepes testméretű majmok, ám a hímek jóval termetesebbek a nőstényeknél: míg előbbiek akár a 10 kg-os testsúlyt is elérhetik, addig utóbbiak gyakran csak fele ekkorák. Megjelenésük igazán jellegzetes, hiszen míg szőrzetük testük nagy részén sötétszürke, addig nyakukon és arcuk két oldalán fehér, míg a fejük tetején élénk vörös színű. Szemhéjuk feltűnően fehér, amely a sűrű erdőkben élő állatoknál az egyedek közötti vizuális kommunikációban játszik fontos szerepet. Nyugat-Afrika atlanti-óceáni partvidéki esőerdeiben honosak. Az erdők irtása révén élőhelyük azonban egyre zsugorodik, illetve húsáért is vadásszák őket, ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája veszélyeztetettként tartja számon. A faj fenyegetettségére való tekintettel az európai állományát törzskönyvben tartják nyilván, ehhez a törzskönyvi programhoz csatlakozott a Miskolci Állatkert is. A törzskönyvi adatokból kiderül, hogy mindössze 71 egyede él Európában, melyek közül immár hat példány Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.