Ugrás a tartalomra

Nincs ellenfele – több tízezer szavazatot kapott már az adventi villamosunk

Létrehozva
A villamosközlekedéssel foglalkozó cseh oldal 2019-ben is meghirdette a legszebb európai adventi villamosok versenyét. A 2017-es és 2018-as elsöprő győzelem után a miskolci járat ismét versenybe száll a címért! Eddig nincs ellenfele…

28 151 szavazat – így állt szombat este a villamosunk a szavazásban. Csak viszonyításképpen: a második helyen Plzen áll, valamivel több mint 11 ezer szavazattal. Persze ez nem azt jelenti, hogy kész, a verseny lefutott! Minél többen adják le a szavazatukat, nehogy a hátralévő napokban kiénekeljék a sajtot a szánkból!

Preview Image
Zenélő villamos. Végh Csaba képgalériája

Mint arról korábban beszámoltunk, Az MHD86 nevű cseh oldal idén is keresi a legpompásabb európai adventi villamost. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is többnyire cseh, magyar és német villamosokra lehet szavazni, de egy-egy szlovák, horvát, holland, osztrák, svájci és lengyel ünnepi fénybe öltöztetett jármű is versenyben van. Magyarországot ezúttal is a miskolci, a szegedi és a budapesti adventi villamosok képviselik.

Preview Image
Mikulás az adventi villamoson. Végh Csaba képgalériája

A weboldal ugyan cseh nyelven van, ám a szavazás nem bonyolult: csak le kell görgetnünk az oldal aljára, és a Miskolc melletti rublikába kattintani, majd megnyomni a középső gombot, hogy véglegesítsük szavazatunkat. A verseny december 11-én indult, és szavazni január 2-án csütörtökön 18.00 óráig lehet. IDE kattintson!

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.