Ugrás a tartalomra

Egy doboz-egy mosoly – gyűjtés Kárpátaljára

Létrehozva
Csaknem 500 ezer forint értékű tartós élelmiszert és gyermekjátékot adtak át a Diósgyőr Szurkolók Közössége kezdeményezésére a rászoruló magyar családoknak Kárpátalján.
Kép

A felajánlásokat több mint száz család kapta meg Nagybégányban, Kisszelmencen, Palágykomorócon és Dercenben.

Kép

– Külön köszönet a diósgyőri szurkolóknak, Bajusz Gábornak, a Macropolis Tesco Miskolcnak és Koleszár Tamás üzletvezetőnek, a Herman Ottó Múzeumnak, Matiz Gábornak és minden jóérzésű barátunknak, akik támogattak minket ebben a nemes ügyben – tájékoztatta szerkesztőségünket Hollósy András, a „DVTK Hangja”.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.