Ugrás a tartalomra

Vérengzés Baráthegyen – most ők kérnek segítséget

Létrehozva
Kóbor kutyák támadták meg a Baráthegyi Majorság kecskéit. Egy héttel ezelőtt valóságos vérengzés rendeztek, s az állomány egyharmada elpusztult. Nem csak az elvesztett kecskeállomány okoz gondot, hiszen a tejelő állatok jelentetették az ott élők megélhetését, mindennapi munkáját is, hiszen az otthon fogyatékkal élő lakói állattartással, kertészkedéssel és többek között sajtkészítéssel foglalkoznak. Ez nemcsak terápia, hanem a mindennapjaik része.
Kép
Egykor ők is itt születtek...

- Egy hete, vasárnap reggel hívott az ügyeletes kolléga, hogy néhány tetemet lát a karám udvarán. Két kutyát kergetett ki, és amikor odaértünk, azt láttuk, hogy a karám hátsó udvarán nagyon sok vérző állat van. Három kecskét sikerült megmenteni, 16 elpusztult – mondja Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke. – Az egyik szakértő azt mondta, hogy ez egy „profi vérengzés volt”, ugyanis nem ettek a kecskékből…

- Azonnal kihívtuk a rendőrséget és a Miskolci Önkormányzati Rendészetet. Az egyik kutyát megtalálták, befogták és elvitték. Nagyon segítőkész volt a Városgazda állategészségügyi telepének és a helyi állatkórháznak az illetékese, mert senki nem vállalta a tetemek elszállítását sem, a debreceni ügyelet is zárva volt.

Ha nincs kecske, nincs tej

Összesen 44 kecske volt, amelynek majd egyharmada elpusztult. Így elesnek az úgynevezett anyakecske támogatástól is, amely egymillió forint körül van. Az állatok évente hatezer liter tejet adtak, ez is kevesebb lesz, illetve elesik a gazdaság a kecskeszaporulattól is.

- 16 éve foglalkozunk állattartással, ezzel az állománnyal nem tudjuk azt a tejmennyiséget megtermelni, amiből sajtot készítünk. Számunkra ez a fogyatékos lakók foglalkoztatásának az alapja – mondja az alapítvány elnöke.

Kecskét ne!

A legtöbb kecske ma Magyarországon nem tejelő fajta, ezért az álltafelajánlások nem segítenek. A mostani állomány folyamatos állatorvosi kezelés alatt állt, törzsszáma, chipje, tetoválása volt. Az új állatokat pedig karanténba is kellene tenni...

- A történet úgy kerek, hogy korábban annyira nagy volt a várakozási lista a fogyatékos otthonnál, hogy három évvel ezelőtt átépítettük a nagy tégla istállót, annak a helyén is otthon lett, hogy el tudjuk helyezni a több éve várakozókat – mondja Jakubinyi László. - Akkor egy faistállót készítettünk, azóta pedig van már építési engedélyünk az új istállórá is, de eddig nem volt pályázati pénz, úgyhogy mi kezdtük el építeni. Pont karácsony előtt lett kész a fémszerkezet, így most jobban bele kell húznunk, ahhoz hogy az új istálló és az új karám meglegyen.  Mi soha nem azt vártuk, hogy adományból vagy másnak a pénzéből legyen valamink, mindig igyekeztünk saját magunk megtermelni, elkészíteni, pályázni, hogy egyensúlyban tudjunk maradni. Most ezen esett nagyon nagy csorba.

Kép

A kétkezi munka és építőanyag

- Nekünk az is nagy segítség lenne, ha kapnánk hegesztett hálót, kavicsot, cementet, vasoszlopot, téglát, betonelemet, ami egy istálló építéséhez kell, csatornát például – sorolja a kérdés kapcsán, hogy mi lenne az igazi segítség.  - Például a Miskolci Önkormányzati Rendészet, Kovács László Csabáék is felhívtak, hogy azonnal jönnek segíteni, önkéntesmunkát végezni a karámépítésnél.  

Aki másképp segítene

A kecskeállományban egymillió forintos kár keletkezett, a teljes kár azonban ennél is nagyobb lehet, hiszen a veszteség termeléskiesést okoz a gazdaságnak. Az új karám már épül, de pályázat híján saját erőből, saját ütemben építették eddig. Még körülbelül három millió forint kellene ahhoz, hogy befejezzék. A Szimbiózis Alapítvány számlaszáma: Erste 11600006–00000000–52057508

Ez is érdekelhet

Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.