Ugrás a tartalomra

Vizsgálják a villamoson történteket

Létrehozva
Az elmúlt napokban panasz érkezett az adventi villamos egyik járművezetőjével kapcsolatban. Az esetet megemlítő Facebook-poszt szerint, nem megfelelő hangnemben kommunikált a járművezető az utasokkal – írja az MVK Zrt. közleményében.

Az MVK Zrt. elhatárolódik az ilyen jellegű – panaszban leírt - viselkedéstől. A közlekedési vállalat kifejezetten fontosnak tartja az utasokkal szembeni korrekt magatartást, kommunikációt. A társaság megkezdte az eset kivizsgálását, melynek során meg fogja hallgatni a villamosvezetőt, szükség esetén fel fogja venni a kapcsolatot az érintett utassal is, aki a bejelentést tette.

Minden ilyen és ehhez hasonló esetben munkáltatói eljárás indul. Amennyiben a fegyelmi vétség megállapítható, a járművezető elmarasztalása meg fog történni.

A járművezetők rendszeres oktatásokon vesznek részt, melyen különös hangsúlyt kap a megfelelő szolgáltatói magatartás, az utasközpontú szemlélet.

Miskolc város egyik népszerű látványossága az Adventi villamos, ezért az MVK Zrt. intézkedett arról, hogy a Tiszai pályaudvar végállomáson folyamatosan legyen személyzet a járművön, így az utasoknak a jármű végállomáson tartózkodása alatt is lehetősége van a villamoson nézelődni, fotókat készíteni – olvasható a miskolci közlekedési társaság közleményében.
 

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.