Ugrás a tartalomra

Szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot fordítanak szállásra a magyarok

Létrehozva
A magyarok szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot költenek szálláshelyre, ez az összeg alig két százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mérttől - közölte foglalási adatai alapján a szallas.hu hétfőn.
Kép

A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül. A közlemény idézte Szigetvári Józsefet, a szallas.hu csoport vezérigazgatóját, aki jelezte, a vendégek 38 százaléka két, míg 26 százaléka egy estét tölt majd a szálláshelyen.

A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest.

A kikapcsolódásra vágyók jellemzően 71 nappal előre foglalták le a szilveszteri pihenés helyszínét. A legfelkapottabb belföldi úti célok között található Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest, és sokan látogatnak el Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. Akik pedig külföldön köszöntik a 2020-as esztendőt, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresik fel, illetve Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.