Ugrás a tartalomra

Hétfőn búcsúzik Európa legszebb Adventi Villamosa

Létrehozva
A meghitt, karácsonyi hangulatot árasztó, kívül-belül feldíszített miskolci Adventi Villamossal utoljára január 6-án, hétfőn délután utazhatnak azok, akik még eddig nem tették meg.
Kép
Fotó: MVK

Az MVK Zrt. 202-es szerelvénye, azaz Miskolc Adventi Villamosa évről évre egyre népszerűbb, büszkén mondhatjuk, hogy nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is. 2019-ben az immár 3. alkalommal zajló nemzetközi szavazáson több mint 52 000 szavazattal harmadjára is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet.  A miskolci szerelvény a szavazáson maga mögé utasította 10 ország 22 ünnepi szerelvényét, köztük Budapest, Szeged illetve Hollandia, Svájc, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Németország és Horvátország  adventi, karácsonyi villamosait.

Európa legszebb Adventi Villamosát január 5-én, vasárnap a Városház téri villamosmegállóban bárki megtekintheti 06:54-14:35 között (a régiségvásár miatt elrendelt vágányzár idején). A villamos a kora reggeli órákban egy plusz fordulót is teljesít, a Tiszai pályaudvarról 05:54-kor, Felső-Majláthról pedig 06:30-kor indul és 06:54-re érkezik a Városház téri villamosmegállóba, ahol 14:35-ig lesz kiállítva. Ezt követően az Adventi Villamos 14:55-kor indul a Tiszai pályaudvarról és a vasárnapi menetrend szerint közlekedik.
 
A miskolci Adventi Villamos 2019-ben is népszerű volt a utasok körében, de a közösségi oldalakon is sok poszt született róla. Az országos és a nemzetközi sajtó is élénken érdeklődött a rendhagyó szerelvény iránt. Az öt héten át közlekedő, közel kétszázezer utast szállító villamos különlegessége 2019-ben az volt, hogy bájos mézeskalács házikóvá alakult, mely belsejében a nappali mellett egy varázslatos konyha kapott helyett, benne búbos kemencével, Puszedli boszorkánnyal, Zserbó cicával és sok-sok adventi dekorációval. Az Adventi Villamost kívülről idén is kézzel festették, dekorációként pedig több száz méter fénycső, számos fényfüggöny és 3D-s elem került fel rá.
 
Utasait  több program várta, december 6-án és 8-án a Mikulás szállt fel krampuszával együtt, aki utazás közben apró ajándékokkal lepte meg a gyerekeket. December 16-án a „Szépenszóló” társulat mesét és karácsonyi dalokat hozott ajándékba, minden adventi hétvégén pedig élőzene várta az utasokat. 
 
Az Adventi Villamos most búcsúzik, köszöni minden utasának, hogy vigyáztak rá, és legközelebb 2020. november 29-én, vasárnap gördül ki újra – talán új meglepetésekkel – a miskolci közlekedési vállalat remízéből, hogy ismét örömöt szerezzen kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az idei ünnepek miskolci Adventi Villamosával utoljára 2020. január 6-án, hétfőn délután találkozhatnak, utazhatnak azok, akik még eddig nem tették meg.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.