Ugrás a tartalomra

Újévi Szürkebarát koncert a Minorita templomban

Létrehozva
Immár ötödik alkalommal szólalt meg a Szürkebarát koncert a Minorita templomban, amit plébánosa, Szalkai József kezdeményezett hagyományteremtő céllal.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A Szürkebarát koncerteket egyre nagyobb érdeklődés övez, hiszen egyre többen ülnek be a közönség soraiba a templomjáró hívek és Miskolc zenekedvelői közül. A programokhoz több alkalommal az Éltető Lélek Alapítvány is csatlakozott. 

A mostani újévi koncerten a templom Szent Ferenc Kórusa, a 2019-ben Príma díjjal kitüntetett Cantus Agriensis és a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus mellett olyan kiváló énekes és hangszeres szólisták is felléptek, mint Szajkó Anita, Lukács Zsófia, Pascsenko Okszána, Kolozsi Balázs, Vihula Mihajlo, Bódi Tamás és Bajzáth Linda. A kórusokat Gergely Péter Pál vezényelte.

A koncertprogram összeállításában fontos szerep jutott Halmos László, Bárdos Lajos műveinek - Halmos 110 éve, Bárdos 120 éve született. Mindkét zeneszerző élő és baráti kapcsolatot ápolt a miskolci Minorita templommal.

Egy újévi koncert nem is fejeződhetett be mással, mint egy "szürkebaráti" koccintással, melyre a 20 éves István Nádor Borlovagrend felajánlásával került sor.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.