Ugrás a tartalomra

Nem építik meg a kormánynegyedet Miskolcon

Létrehozva
Két évvel a bejelentés után úgy tűnik, mégsem építik át Miskolcon az ITC épületét kormányzati negyeddé.
Kép
Ilyen lett volna az átépített ITC. (Látványterv: Minap-archív)

Két évvel a bejelentés után úgy tűnik, mégsem építik át Miskolcon az ITC épületét kormányzati negyeddé.
Szinte pontosan két évvel ezelőtt, 2018. február 1-én sajtótájékoztatón jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány biztosítja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal számára az anyagi forrást, egészen pontosan 4 milliárd forintot a Miskolc belvárosában lévő volt Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) épületének és környékének teljes rekonstrukciójára. A terv az volt, hogy kormányzati negyedet alakítanak itt ki, a Miskolci Járási Hivatal valamennyi egysége ide költözik, így az ügyfelek a modern infrastrukturális háttérrel rendelkező épületben intézhették volna ügyeiket.

Kép
Teljesen felújították volna az épületet.

Habár a látványtervek is elkészültek, a felújítás elmarad. A Miskolc Televízió megkeresésére ugyanis a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal az alábbi választ küldte: „Az ITC Székház 2017 óta a Magyar Állam tulajdonában és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésében lévő épület. A központi és a területi közigazgatásban - a bürokráciacsökkentés jegyében - megvalósuló szervezeti átalakítások és az épület újjáépítéséhez kapcsolódó kivitelezési költségek jelenleg nem teszik indokolttá a létesítmény új Közigazgatási Központtá alakítását.”

Kép
ITC
Egyelőre marad a jelenlegi állapotában. (Fotó: Minap-archív)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.