Ugrás a tartalomra

Hiába fagyott be a Hámori-tó, továbbra is tilos a jegén tartózkodni

Létrehozva
A szakemberek azt tanácsolják, ne menjünk a jégre, mert az bármikor beszakadhat. A meteorológusok szerint a hétvégére akár 10 fok is lehet, így a tó jegén korcsolyázni még veszélyesebb lesz.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az elmúlt hetek mínuszainak köszönhetően a Hámori-tó szinte teljesen befagyott, ám a jég szerkezete nem homogén, eltérő a vastagsága és a keménysége is, ezért tilos a jégen korcsolyázni. 

Kép

A Garadna Völgyi Vízi Társulat ügyvezetője szerint a tavon hivatalosan sosem lehetett korcsolyázni, mert a tó valójában egy vízfolyás. Folyamatos mozgása miatt pedig nem tud egyenletesen befagyni. – Bármilyen korábbi jégmérés is azt mutatta, hogy eltérő vastagságok vannak a tó felületén, nyilván attól függően, hogy milyenek az áramlási viszonyok, milyenek a hőmérsékletviszonyok, illetve mennyi a bejövő víz a karsztokból – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Vanczák Zoltán. A tavat ugyanis több forrás táplálja.

Kép

A tó átlagos mélysége kilenc méter, így Magyarország legmélyebb tavai közé sorolhatjuk.

A meteorológusok szerint a hétvégére akár 10 fok is lehet, bár most is tilos a befagyott tóra lépni, a szakember szerint ez a hétvégén még veszélyesebb lesz.

Ez is érdekelhet

Nagy meglepetés érte
MiskolcSport
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.
Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.