Ugrás a tartalomra

Segíti a helyi vendéglátóhelyek újraindítását Miskolc

Létrehozva
Mivel a vendéglátók egyelőre csak teraszon nyithatnak, melyek többsége a közterületen található, ennek igénylését könnyíti meg a miskolci önkormányzat.
Kép

Elektronikusan is be lehet nyújtani a közterület használati kérelmet, rövid határidővel bírálják el azokat, ráadásul visszamenőlegesen kapják meg az engedélyeket a vendéglátósok és átmenetileg ingyenes lesz a teraszok bérlése - egyebek mellett ezekkel a könnyítésekkel segíti a vendéglátóhelyek mielőbbi újranyitását a helyhatóság. Erről a polgármesteri hivatal sajtóosztálya vasárnap küldött közleményében számolt be.  

Hangsúlyozzák, Miskolc város vezetése elkötelezetten támogatja a helyi vállalkozásokat. "A járványhelyzet sok miskolci céget hátrányosan érintett, éppen ezért Veres Pál, Miskolc polgármestere már a veszélyhelyzet idején megkezdte az egyeztetést a miskolci cégek vezetőivel, kiemelten a turisztikai szereplőkkel. Ezen egyeztetések célja az volt, hogy Miskolc megfelelően tolmácsolhassa a helyi vállalkozások érdekeit a kormányzat felé, valamint azonnal reagálhasson a gazdasági élet újraindítása érdekében" - írják.

A napokban megjelent kormányrendelet értelmében a vendéglátó üzletek – így különösen az éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék, presszók – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása 2020. május 4-től, hétfőtől megengedett. Ezért a miskolci vendéglátósok érdekében az alábbi intézkedéseket lépteti életbe hétfőtől a városvezető:

1. A vendéglátó üzletek teraszainak többsége közterületen található, melynek használatára engedélyt kell kérni. A közterület használati engedély iránti kérelmet elektronikusan is be lehet nyújtani.
2. A közterület használati kérelmek úgynevezett sommás eljárásban, rövid határidővel, 8 napon belül kerülnek elbírálásra.
3. A vendéglátó üzlet - a kérelem pozitív elbírálása esetén - a közterület használati engedélyt a benyújtás napjára visszamenőlegesen kapja meg.
4. A kormányzat és a város közös szándékának megfelelően a teraszok használata ingyenes lesz, ez elősegíti a helyi vendéglátósok kezdeti likviditási nehézségeinek kezelését.
5. A közterület használatot nem kötelező a szezon, vagy az év végéig kérelmezni, az rövidebb időtartamra is megkérhető (pl.: 1 hónap, negyedév).

Részletes információ a https://www.miskolc.hu/ugyleiras/kozterulet-foglalas weboldalon található.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.