Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: hamisíthatott az előző Holding-vezetés

Létrehozva
Hamis magánokirat felhasználásának vétsége és csalás bűntett miatt feljelentést tesz a Miskolc Holding Zrt. – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Simon Gábor, a Miskolc Holding Zrt. felügyelőbizottságának elnöke és Szopkó Tibor felügyelőbizottsági tag.

Elmondták: „minden jel és bizonyíték arra mutat, hogy Szélyes Domokos prémiumkifizetése érdekében a Holding előző vezetése több dokumentumot – jegyzőkönyveket és szerződést – is meghamisított”, és ezek segítségével „közel 50 millió forinttal akarták a választást követően megrövidíteni 2019-ben a miskolciakat”. Szélyes Domokos a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési vezérigazgatója volt 2019-ben.

– Ezt jogszerűtlennek ítéltük meg, nem fizettük ki – hangsúlyozta Szopkó Tibor. A Miskolc Holding Zrt. Felügyelőbizottságának (FB) tagja, a Velünk a Város frakció képviselője hozzátette: független, külső jogi és informatikai szakértőket is megbíztak az ügy feltárásával. – Ők is megállapították, hogy „amatőr módon kivitelezett bűncselekmények gyanújával állunk szemben”.

A részletekről az FB elnöke beszélt. Simon Gábor (aki a Velünk a Város frakció vezetője is egyben) felidézte: 2017. május 10-ére visszadátumozott határozatokban döntött arról Pálffy Kinga, Szélyes Domokos és Vécsi György, hogy 5 éven belül rendezni kell a tagvállalati vezetők 2014-15-ös ki nem fizetett prémiumát.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– A Holding informatikai rendszerének automatikus mentései szerint a 2017. május 10-re dátumozott dokumentumot 2019. augusztus 31-én, nem sokkal a választások előtt hozták létre – mondta el Simon Gábor, hozzátéve: a Holding előző vezetése már csak a választások után vette észre, hogy Szélyes kimaradt a kedvezményezettek köréből, hiszen ő 2017. május 10-én már nem volt tagvállalat-vezető. Ezért, hogy megoldják a problémát, több évre visszamenőleg meghamisították a jegyzőkönyvet, úgy, hogy a határozat ne csak a vezetőkre, hanem Szélyes Domokosra is vonatkozzon. Mindkét határozatot Pálffy Kinga és Vécsi György írta alá.

– Az informatikai vizsgálat alapján egyértelműen megállapítható, hogy Szélyes az 50 millió forintot egy meghamisított dokumentum alapján követeli a várostól. Ezt követően bevontunk egy neves büntetőjogászt. A szakvéleménye szerint fennáll a jogi lehetősége, hogy nevezett személyek folytatólagosan elkövetett, hamis magánokirat felhasználásának vétségét, és csalás büntettének kísérletét követték el – sorolta Simon Gábor.

A Velünk a Város sajtótájékoztatóján Simon Gábor elmondta azt is, hogy számos, korábban megkötött szerződést vizsgál a felügyelőbizottság és ügyvédjeik. – Jó néhány kétes ügyet látunk még. Veres Pál polgármester kijelentette, nem az a cél, hogy feljelentések tömkelegét gyártsuk. De ha valamiről kiderül, hogy szabálytalan, törvénytelen, akkor a város- és a Holding vezetése nem fog habozni, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Mi csak olyan esetben indítunk eljárást, ha ez teljes egészében megalapozott – hangsúlyozta. – A felügyelőbizottság ezért határozatban arra kötelezte a Holding vezetését, hogy a büntetőeljárást haladéktalanul indítsa meg.

A most feltárt tények azt mutatják, hogy az ügyben bűncselekmény történt, amit az előző városvezetést, előző Holding vezetést terheli – fogalmazott Szopkó Tibor. – Októberben már feleltek az elmúlt 9 évért a miskolci választópolgárok előtt, itt az ideje annak, hogy a bíróság előtt is megtegyék ezt – jelentette ki Szopkó Tibor, hozzátéve: ez csak egy ügy, hamarosan következik a folytatás.

Az ügyben megkerestük a Holding korábbi gazdaságfejlesztési vezérigazgatóját is, Szélyes Domokos nem kívánt interjút adni az ügyben. – Az elhangzott állítások valótlanok, a megfelelő jogi lépéseket meg fogom tenni – reagált röviden megkeresésünkre.

Ez is érdekelhet

kézilabda
A Veszprém simán nyert Miskolcon
MiskolcSport
Kézilabda, NB I/B férfi, 24. forduló: a második helyezett vendégek meg sem izzadtak a két pontért az utolsó előtti piros-fehéreknél.
labdarúgás
Kikapott a Vasút
MiskolcSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 23. forduló: Miskolcon nyert a bajnokesélyes Gesztely.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Ötössel küldték haza ellenfelüket
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.
Képgaléria
A magyar költészet napja Lillafüreden
A költészetet ünnepelték Lillafüreden
MiskolcKultúraSzabadidő
A magyar költészet napja alkalmából tartottak ünnepséget április 11-én Lillafüreden, József Attila szobránál. A megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezte, az eseményen a költészet, az irodalom és József Attila öröksége került a középpontba.