Ugrás a tartalomra

Teljesen megújul a lillafüredi kisvasút

Létrehozva
A fejlesztés a vasúti pályát, a járműveket és az állomásokat is érinti.
Preview Image

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) történetének legnagyobb fejlesztése kezdődött meg a közelmúltban. A milliárdos nagyságrendű munkák során gyakorlatilag a teljes vasúti infrastruktúra megújul. A beruházás a Kormány által indított kisvasútfejlesztési program I. ütemének részeként valósul meg: ennek keretében összesen 6 hazai kisvasút pályáját és – vasutas szakszóval – gördülőállományát fejlesztik.

A lillafüredi kisvasutat 1920 februárjában kezdték el építeni, és november 14-én adták át. Ebből a szempontból talán kicsit szimbolikus is az, hogy éppen idén valósul meg ez a fejlesztés, hiszen néhány hónap múlva fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a LÁEV – mondja Bózsó Gyula, az üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője.

Kép
A fejlesztés érinti a Dorottya utcai végállomás épületét is

Három ütem

- A munkák három elemből állnak: első a gördülőállomány fejlesztése, ami már nagyon jó ütemben zajlik, 10 járművet már le is szállítottak. A második a magasépítészeti rész, a harmadik pedig a mélyépítés – sorolta.

Ez utóbbi lényegében a pálya felújítását jelenti, ami viszont csak később kezdődik meg. A magasépítészet részeként megújítják és kibővítik a Miskolc-Dorottya utcai állomás épületét, Lillafüreden, az Ökoturisztikai Központban korszerűsítik a térburkolatot, az előtetőt, valamint a vizesblokkot. Megszépül a garadnai végállomás és környezete is.

Kép
Az Erdészeti Gyűjteménynek otthont adó épületen már dolgoznak

- Itt a 2010-ben épült állomásépületet korszerűsítik, kívül-belül megújul az Erdészeti Gyűjtemény, a legnagyobb attrakció viszont a korábbi, általunk csak konténervárosnak hívott terület rendezése lesz, ahol vadonatúj turisztikai attrakciókat alakítunk ki – mondta Bózsó Gyula.

Új attrakciók

Az egyik ilyen a Garadna Grund, ami egy pihenőpark lesz: itt különböző erdészeti- és kisvasút tematikájú játszótéri elemeket helyeznek majd el a kisebbek számára, de egy élethű MK-48 fa játékmozdony is megtalálható lesz itt. Másrészt a hegyoldal alján található Szövetség-forrás környezete is megújul.

Kép
Bózsó Gyula mutatja, hol épül meg a Garadna Grund

„Itt egy úgynevezett olasz vízlépcsőt hozunk létre, ez vezeti majd le a Garadnába a forrásvizet, de kialakítunk egy kis amfiteátrumot is, ahol a kisvasúti programokhoz kapcsolódó szabadtéri rendezvényeket is meg lehet majd tartani,, de a parkosított környezet a pihenni vágyókat is várja majd.”

A teljes beruházás előreláthatóan 2022 tavaszára készül el. A fejlesztést a kormánytól kapott támogatásból valósítják meg.

Kép
A Szövetség-forrás környezete is megújul - Fotó: Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.