Ugrás a tartalomra

Fogjunk össze az SMA-val küzdő Zsombiért!

Létrehozva
Zsombor kamrai sövényhiánnyal jött a világra, meg is műtötték, de aztán kiderült, hogy az igazi küzdelem csak ezután kezdődik: SMA-val diagnosztizálták. Egy 700 millió forintos kezelésre lenne szüksége a nyolc hónapos babának. A család gyűjtésbe kezdett.
Kép

Egy SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyerek kétéves korig kaphatja meg a Zolgensma nevű készítményt, ezért kért azonnal segítséget a fiatal, kazincbarcikai család. Tudni kell, hogy ez a világ egyik legdrágább gyógyszere. A génterápia során az orvosok egy olyan módosított vírust juttatnak be a beteg gyerekek szervezetébe, ami pótolja a rossz vagy hiányzó gént, így akadályozva meg az izmok elsorvadását. Nagy előnye, hogy csak egyszer kell beadni a babának infúzió formájában.

Szabináék kérése sokakhoz eljutott, csütörtökig több mint 1,4 millió forint érkezett a Szép jövőért Zsombornak Alapítvány számlájára. A héten a Budai Gyermekkórházban voltak rehabilitáción, a szülőket itt értük el. Folyamatos tornával és speciális kezeléssel fejlődhet a baba, Zsombor is egyre erősödik – azonban az igazi segítséget a fent említett készítmény jelentené. – Teljesen más, ha nem csak az úgynevezett másolatgének segítenek az izmoknak. Illetve jótékonyan hat a légzésre, a nyelésre és a betegséggel járó petyhüdt, laza izomzatra is.

– Mi az első hónapban voltunk teljesen magunk alatt. Ha ránéztünk a gyerekre, mindenki csak sírt… Zsombor szerencsére jól reagált a kezelésekre, azóta tudunk mi is mosolyogni és reménykedni. Az igazi csoda nyilván az lenne, ha megkaphatnánk a Zolgensmát. Ez tudná biztosítani számára a lehető legteljesebb életet. Így sem pattanna ki azonnal az ágyból, ahhoz idő és sok torna kell.

Zsombor és a család történetét nyomon követhetjük a Facebook-oldalukon, a honlapjukon és az Instagram-oldalukon.

Ön is segíthet!
Szép jövőért Zsombornak Alapítvány
Számlaszám:11734152-21916838
IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.