Történt egyszer, hogy Nagy Lajos királyunk édesanyja, aki mindenben segítette fiát, úgy gondolta, hogy támogatja őt abban a törekvésében is, hogy a megüresedett lengyel trónt elfoglalja. Miután származása szerint maga is lengyel volt, azt találta ki, hogy a Diósgyőri várba invitálja a lengyel nagyurakat abból a célból, hogy megnyerje őket tervéhez.
A lengyel főurak, akik már két napja élvezték a vendéglátók szeretetét, éppen esti lakomához készülődtek, amikor hírnök érkezett, aki bejelentette, a várba megérkezett Nagy Lajos, a magyarok királya, és kérte őket, tartsanak vele a lovagterembe a király köszöntésére. A fényűzően berendezett, hatalmas teremben egy csapásra csend lett, amikor hírül vették, hogy a király közeleg, oldalán az anyakirálynővel, Erzsébettel. Hirtelen kitárultak a nehéz tölgyfaajtók, és az ajtóban megjelent Lajos, és a kemény, kitartásáról és következetességéről ismert uralkodó most barátságosan nézett körül a teremben, fogadta a vendégek főhajtását.
– Mielőtt nekikezdünk vacsoránknak, először is köszöntöm lengyel vendégeinket, akik anyám meghívására érkeztek hozzánk. Egyúttal kérem is őket, hogy csak óvatosan egyenek, igyanak, mert nagy szükségük lesz holnap az erejükre és kitartásukra, ugyanis meglepetés vár rájuk már a kora hajnali órákban.
Úgy is történt minden, ahogy a király kérte. Hamar befejeződött a dínomdánom, és mindenki igyekezett nyugovóra térni. Annyit még megtudtak a várnagytól, hogy erdőjáráshoz meg vadászathoz készüljenek másnap hajnalban.
Ahogyan oszlott az éj sötétje, a Csenik-patak mentén lovasok és gyalogosok sokasága haladt csendben fölfelé. Amikor elérték a tetőt és lenéztek a völgybe, soha nem látott kép tárult szemeik elé. Szarvasok, őzek csapatostól vonultak mindenfelé, a túloldali Köpűs-patak kiöntéseinél pedig vaddisznókonda dagonyázott, míg a tetővel átellenben, az erdő szélén bölénycsorda kémlelte a völgyet. A király is meglepődött, és tágra nyitott szemekkel bámulta az eléje táruló csodát. Nem különben a lengyel vendégek. Erzsébet, aki mindeddig csendben figyelte arcukat, most látván, milyen hatást ért el, és milyen kitűnő munkát végeztek a vár lakói, csak annyit mondott.
– Uraim, amit látnak, az a király asztala, melyet most megoszt kegyelmetekkel, és melyre tekintsenek úgy, mint leendő királyuk ajándékára. Jó szórakozást kívánok kegyelmeteknek.
Hát így történt, hogy 1369 őszén a Diósgyőri várban létrejött az egyezség, mely a magyarok királyát, Nagy Lajost 1370-ben hivatalosan is a lengyel trónra ültette. Ez pedig azt is jelentette az itt lakók számára, hogy Diósgyőr fontos állomás lett a Budát Krakkóval összekötő úton.
A nép pedig megjegyezte, amit Erzsébet mondott, és minden Diósgyőrről és Miskolcról szóló térképen az utókor azzal állított emléket nagy királyunk édesanyjának, hogy az egykori vadászat területét „Királyasztal”-nak nevezte el.
Sok száz év telt el azóta. A miskolciak őrzik a nevet, és tavasztól őszig, ha csak tehetik, népes összejöveteleket, nagy lakomákat tartanak a Királyasztalon. Nem mellesleg itt hozták létre vadasparkjukat is.
A "Lovagkirályként" emlegetett Nagy Lajos (1325-1382) 1364-ben nagy birtokrészt csatolt a várhoz, a nemzetiségi vár helyén pedig várkastélyt építtetett. Diósgyőr királyi székhelyként akkoriban vált jelentőssé, amikor Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta. A vadban gazdag bükki erdők szélén fekvő várkastély évente több hónapon át Lajos király kedvenc tartózkodási helyeként szolgált, ahová gyakran elkísérte a két királyné is, édesanyja és hitvese.
Lengyel királlyá való koronázását is Diósgyőrben ünnepelte. A Diósgyőri vár falai között olyan fontos politikai események is zajlottak, mint 1381-ben a király velencei háborúit lezáró turini (torinói) béke ratifikálása. A béke külön rendelkezéseként Velence arra is kötelezte magát, hogy vasár- és ünnepnapokon a Szent Márk téren felvonja a magyar király lobogóját. A bükki vadászatok fénykora szintén erre az időszakra tehető.
