Ugrás a tartalomra

Felelős gazdálkodást kíván az idei költségvetés Bartha György szerint

Létrehozva
Számszerűen ismertette a járványhelyzet miatti bevételkiesést a Velünk a Város képviselője.

– A járványhelyzet miatti kormányzati elvonások, bevételkiesések rosszul érintették Miskolc egyébként is szűkös költségvetését – adott tájékoztatást Bartha György, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A képviselő szerint idén több mint 7 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a város a vírus miatt.

Ismertette, pontosan mik is az említett kormányzati elvonások: gépjárműadó, parkolás ingyenessé tétele, idegenforgalmi adó elmaradása, reklámtáblák utáni bevételkiesés, valamint az iparűzési adó nem kötelező feltöltése.

Kép
Fotó: Beregi László

Ezek összesen 3,4 milliárd forint bevételkiesést jelentenek. Miskolc városának, intézményeinek, illetve társaságainak saját bevétel-elmaradása a koronavírus járvány miatt további 3,1 milliárd forint. A vírus elleni védekezésre fordított, önkormányzat által finanszírozott összeg pedig mintegy 600 millió forint.

– A fideszes városvezetés 9 év után 53 milliárd forint kötelezettségvállalással adta át a Holdingot és 13 milliárd forint hiánnyal a városházát – mondta Bartha György, aki hozzátette, hogy mindezek ellenére a jelenlegi városvezetés a járvány alatt, a karantén idején is azon dolgozott, hogy Miskolc, a miskolciak nyertesen jöjjenek ki a járványügyi helyzetből.

– Folyamatosan egyeztetettünk a gazdasági élet, a kultúra, a turisztika, a szolgáltatói szféra képviselőivel. Sok olyan terület van, amely a járvány miatt kényszerűen leállt, alvó állapotba került, vagy legalábbis működésében lelassult, kapacitásában mérséklődött. De a veszélyhelyzet feloldása után a cél az volt, hogy a lehetőségek mentén mihamarabb újra „felpörgessük” ezeket a szektorokat. Ne felejtsük el azt sem, hogy Miskolc – a Creative Region – keretében egy gazdaságélénkítő javaslat- és programcsomagot tett a kormány elé a veszélyhelyzet feloldását követően.

A képviselő szerint – mindezek mellett – a mostani egy szűkös költségvetés.

– Egyrészt a megörökölt helyzet, másrészt a járvány miatti elvonások okán, illetve a bevételkiesések miatt. Szűkös, de felelős gazdálkodást vetít előre. Ezt a költségvetés-tervezetet minden frakció látta, hiszen Veres Pál polgármester minden frakció vezetőjét egyeztetésre hívta. Ilyenre az elmúlt kilenc évben nem volt példa.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.