Ugrás a tartalomra

Öt év alatt tízezer fát ültetnek Miskolcon

Létrehozva
Az első kétezret idén ősszel telepítik a város közterületeire.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Összesen kétezer fát telepítenek ebben az esztendőben Miskolcon az őszi fa és cserjepótlási időszakban. A legelső facsemetét Miskolc polgármestere közreműködésével ültették el hétfőn Hejőcsabán, az Eszperantó utcában, a 14-es autóbusz Farkas Antal utcai végállomásának közelében. 

Veres Pál a minap.hu-nak elmondta, öt év alatt összesen tízezer fával bővülnek a város közterei, parkjai, utcái. 
- A Nagy-Miskolc program meghirdetésekor azt mondtuk, hogy szükség van arra, hogy a jelenleginél is zöldebb legyen Miskolc, ez mindannyiunk érdeke. Ezért vállaltuk azt, hogy a miskolciak egészségéért 2020 és 2025 között növeljük a zöldterületek arányát. Ennek része a tízezer, tehát évente két-kétezer újonnan ültetett fa is. A zöld program első mérföldköve ez a mai faültetés – hangsúlyozta. 

Ezer fát az alábbi helyszíneken ültetnek ki: Görömböly; Horváth tető; Komlóstető; Szentpéteri kapu városrész; Szirma; Belváros; Diósgyőr; Avas városrészek. A városvezető hozzátette, a fennmaradó ezer fa ültetésnek helyszínei az önkormányzati képviselői kérések és szakmai szempontok alapján lesznek kiválasztva.

Parkok, fasorok

A fatelepítéseket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. végzi. Csorba Zoltán, a cég műszaki ellenőre elmondta, a munkálatok során kiemelten figyeltek a parkokra, de új fasorokat is létrehoznak. 

Kép
A kiültetendő fák egy részét a Miskolci Városgazda telephelyén nevelték az elmúlt években. - Fotó: Juhász Ákos

- Több éves, szabadgyökerű fákat ültetünk el, hat fafajtával, ezek: szivarfa, kislevelű hárs, kocsányos tölgy, virágos kőris, madárberkenye és nagylevelű hárs. Miskolc évek óta előkelő helyen áll a legzöldebb hazai városok rangsorában, bízunk benne, hogy a Nagy-Miskolc programnak köszönhetően ezt megőrizzük, hiszen ezzel a famennyiséggel nem csupán pótoljuk a kidőlt, kivágásra érett fákat, azokon felül is ültethetünk újakat – tette hozzá.
 

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.