Ugrás a tartalomra

Városháza: Pártpolitika helyett várospolitikát!

Létrehozva
A miskolci polgármesteri hivatal azt kéri a helyi fideszes és KDNP-s képviselőktől, hogy pártpolitikusok helyett végre legyenek valóban várospolitikusok, és dolgozzanak az itt élőkért.
Kép
A miskolci városháza. - Fotó: MiNap-archív

Miközben Miskolcot és az itt folyó munkát, a békés, pártérdekeken felülemelkedő építkezést nemcsak a környező települések és más nagyvárosok vezetése, hanem Magyarország kormánya is elismeri és a városvezetést partnernek tekinti - hiszen itt nyílik majd meg a Creative Region elnevezésű, négy megyeszékhely fejlesztéseit kormányzati támogatással összefoglaló program irodája, és éppen most kapott csaknem 300 milliós kormányzati támogatást a város -, addig sajnos a helyi Fidesz képtelen felülemelkedni saját kicsinyes pártérdekein - írja szerda délutáni közleményében a miskolci polgármesteri hivatal.

- Szomorú, hogy kizárólag saját, rövidtávú érdekeiket tartva szem előtt, politikai haszonszerzés céljából folyamatosan pocskondiázzák Miskolcot, és a Fidesz-közeli médiumok csatornáit használva mindent megtesznek azért, hogy lejárassák a várost és az itt élő embereket.Most éppen azt a rémhírt terjesztik, hogy jobboldali érzelmű munkatársakat rúghatnak ki a városházáról politikai okokból, de arról, hogy ezt a légből kapott vádat mégis mire alapozzák, egy szót sem szóltak. Valószínűleg azért, mert ez az újabb méltatlan lejárató akciójuk is csak egy azoknak a sajtótájékoztatóknak a sorában, amelyekkel tudatosan igyekeznek befeketítetni Miskolcot az ország nyilvánossága előtt - hangsúlyozzák.

Az igazság azonban az - folytatják -, hogy Miskolc város jelenlegi vezetése nem tartja számon munkatársainak pártiszmpátiáit, vallási, politikai meggyőződését, hanem csak és kizárólag a teljesítményt, az elvégzett munkát nézi, ez az oka annak, hogy rengeteg olyan munkavállaló dolgozik jelenleg is a miskolci városházán – akár kiemelt, vezető beosztásban is – akik már a 2010 és 2019 alatti, Kriza-érában is a hivatal dolgozói voltak.

- A jelenlegi városvezetés hisz abban, hogy a vallási, politikai meggyőződés mindenki magánügye, és amiatt senkit nem tervez sem szankcionálni, sem kirúgni, mivel az ilyesmit elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartja. Az viszont tény, hogy 2010 után, amikor a Fidesz-KDNP koalíció vezette a várost rendszeresek voltak a vélt vagy valós politikai meggyőződés miatti tisztogatások nemcsak a városházán, hanem a városi cégeknél is, tucatjával bocsátották el az általuk baloldalinak tartott munkavállalókat, sokuk ellen koncepciózus eljárásokat indítva, hamis, alaptalan feljelentésekkel. Nem meglepő hogy az előző városvezetés alatt tucatnyi munkaügyi per indult csak a városházán, míg a jelenlegi városvezetés hivatalba lépésétől eltelt időszakban egyetlen ilyet sem kezdeményezett senki - teszik hozzá.

A polgármesteri hivatal a fentiek fényében arra kérte közleményében a helyi fideszes és KDNP-s képviselőket, hogy "pártpolitikusok helyett végre legyenek valóban várospolitikusok, saját, kisstílű politikai érdekeik helyett pedig dolgozzanak végre a városért és az itt élőkért, hiszen alighanem ezért választották meg őket."

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.