Ugrás a tartalomra

Az újabb miskolci kuriózum: a méteres bor

Létrehozva
Idén először választottak úgynevezett Miskolci Méteres Borokat. Az István Nádor Borlovagrend rendezvényén egyedi palackjaiba kerültek a szakértők által kiválasztott nedűk. A rendezvényen a helyi borászat népszerűsítése, ez által pedig a helyi gasztroturizmus fellendítése volt a cél.

Színes műsorokkal egybekötve tartott borkóstolót az István Nádor Borlovagrend szerdán. Az eseményen több helyi borász és civil szervezet is bemutatkozott. A szakemberek a szakma minőségének fontosságára is felhívták a figyelmet.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája!

Idén először választották meg a Miskolci Méteres Borokat, fehér, rosé és vörös kategóriában, amelyek egyedi formájú, egy méteres palackba kerültek. Az ötletet Czupper András borlovag nagymester adta.

– Sehol nem láttam egy méretében egyedi, kiugró kivitelezésű palackot. S akkor jött az ötlet: miért is ne lehetne a bort méterre mérni? A kivitelezés után a termék szabadalmi levédése is megtörtént.

Kép

Tokaji, tibolddaróci és nyékládházi pincészetek italai kerültek a különleges üvegekbe. Az eseménnyel a helyi szőlővidék adottságaira hívták fel a figyelmet. Veres Pál polgármester, aki a rendezvény fővédnöke volt, úgy fogalmazott köszöntőjében: Miskolc nagyszerű éttermei mellett a helyi borászok, bortársaságok és borkedvelők sokat tudnak abban segíteni, hogy a város turizmusa fejlődni tudjon. A „méteres” bor pedig egy olyan újabb unikális dolog, amitől híresek lehetünk.

Kép

Az István Nádor Borlovagrend több mint 20 éve azon dolgozik, hogy öregbítsék Miskolc, Bükkalja és Tokaj-Hegyalja jó hírnevét. A rendezvénnyel a kiválasztott borokat szeretnék népszerűsíteni.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.