Ugrás a tartalomra

Fókuszban a gyerekek – Termelői Nap a belvárosban

Létrehozva
Bevásárlás és szórakoztató programok egy helyen – ez a Miskolci Termelői Nap! Szeptember 20-án a gyermekek világnapján a kicsik kerülnek a középpontba. Kézműveskedhetnek, kivehetik a részüket a szüreti örömökből, torkoskodhatnak a gofri különlegességekből és aznap a bábszínház is nekik szól. Érdemes tehát kilátogatni a belvárosba, nemcsak az apróságok, az egész család jól érezheti magát.
Kép

Reggel kilenc és délután egy óra között várnak minden érdeklődőt az Erzsébet téren, ahol beszerezhetik kedvenc kézműves portékájukat, és minőségi bio élelmiszereket. Ez a nap nemcsak a bevásárlásról szól. Tartalmas délelőttöt tölthetnek itt a miskolciak és a távolabbról érkezők is, a család apraját-nagyját programokkal várják.
10 órától a Kismalac és a farkasok című zenés mesejátékot láthatja a közönség a Kalamajka Bábszinház előadásában. Majd 11:30-tól a LatinProjekt varázsol igazi forró latin hangulatot az Erzsébet térre. A fülbemászó dallamokat hangszeres virtuozitással ötvözve, egyedülálló módon gitár- trombita előadásában hallhatja a közönség. A Kalán Néni Összefogás Egyesület kézműves foglalkozással várja a gyerekeket. Sándor Zsolt borász pedig szőlőt présel a lurkókkal, aztán pedig kóstolót is kapnak a préselt mustból. Minden gyerek édesszájú, tudják ezt jól a szervezők is. A nyalánkságról ezúttal a Gofrim gondoskodik majd, akik gofri különlegességeket hoznak a Termelői Napra.

A jó hangulatú közösségi program öt éve töretlen sikernek örvend. Találkozási pontot jelent a termelők és a fogyasztók között, elősegítve így a tudatos vásárlást; emellett pedig lehetőséget biztosít a helyi őstermelőknek is.
A rendezvényen a maszk használata kötelező, valamint a szervezők kérik a résztvevőket, hogy tartsanak egymástól másfél méter távolságot.

 

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.