Apám is meg Péter nagybácsim is lelkes focirajongók voltak. Úgy mesélték, ők is ott voltak azon a meccsen, melyen Dávid legyőzte Góliátot. A néhány ezer lelket számláló, és rövid múltra visszatekintő bányásztelepülés fiai nagyot vizsgáztak hitből és összefogásból, amikor három gólt rúgtak a főváros egyik kedvenc csapatának, a Ferencvárosnak.
Az 1947. április 20-án lejátszott mérkőzésen a perecesi csapat hálóját Kalmár védte, előtte Zentai II és Felföldi igyekezett megállítani a Fradi csatárainak rohamait, míg a középpályán a Polcz II, Pió, Zentai I hármas segítette a támadókat. A Futó II, Futó I, Kertesi, Forgács, Salamon összetételű csatár ötös volt a bányászok csapatának legerősebb része.
Ahogy a mérkőzés játékvezetője – Várszegi nevű – sípjába fúj, a perecesiek óriási lendülettel kezdenek játszani. Nincs elveszett labda, a pesti zöld-fehérek a félpályán sem tudnak átjutni. A 25. percben aztán megtörténik az, amire a fradisták legrosszabb álmaikban sem gondoltak. Futó I Kertesihez játszik, aki 20 méterről bődületes erejű lövést küld kapura, Henni Géza az előtte felpattanó labdát csak a gólvonalon túlról tudja visszahúzni. A vendégjátékosok szerint a labda nem volt benn – de a játékvezető hajthatatlan, 1:0 a perecesiek javára. A közönség hangos ovációja mellett folytatódik a mérkőzés, és négy perc múlva Futó I átadása után újra Kertesi talál a kapuba, 2:0.
A második játékrészben minden ugyanúgy folytatódik tovább. A PTK támad, az FTC elkeseredetten védekezik, kulcsfontosságú játékosai csak keresik a labdát. Csak öt perc telik el, amikor Futó II beadását a hatalmas lendülettel érkező Kertesi a kapuba fejeli – majd ő maga is a hálóban köt ki… és ezt a terhelést a vélhetően korhadt kapufa már nem bírta ki. Játékostársa, Forgács rántja ki a gólszerzőt a leszakadó kapufa alól. A gól természetesen érvényes, de a játék a hazai csapat háromgólos vezetése mellett félbeszakad. A helyiek rövid idő alatt megjavítják a kaput. Csakhogy a Ferencváros labdarúgói ezt már nem várták meg, kocsiba ültek és elhajtottak, így a bíró sípszavára már csak a perecesi labdarúgók mentek fel újra a pályára.
A mérkőzést követően a ferencvárosi játékosok a legkülönbözőbb okokra vezették vissza vereségüket. Az edző szerint „a tartalékos csapat ennyire volt képes”, míg a hátvéd Csanádi „a magaslati levegő miatt fellépő oxigénhiányra”, mások „a pályát körülvevő virágzó akác nehéz illatára” hivatkoztak. Hogy valójában mi történt a gyepen, azt leginkább a Népsport tudósítása adja vissza, miszerint: „már az első húsz perc után látni lehetett, hogy erről a pályáról nem visz el pontot a Ferencváros.” Ez tehát az igazság. A mérkőzést újrajátszották, ahol nem bírtak egymással a csapatok. Egy kiegyensúlyozott mérkőzésen gól nélküli döntetlennel végeztek. Persze, akkor már a hazaiak matematikailag is kiestek az első osztályból. A labdarúgó-szövetség végül igazságot szolgáltatott a perecesieknek, és a mérkőzés két pontját az első mérkőzésen elért 3:0-ás eredménnyel javukra írta.
A Perecesbányatelepi Testgyakorlók Köre
1923-ban alakult meg Perecesen a Perecesbányatelepi Testgyakorlók Köre, a PTK. A klub első intézője Plesek Gábor volt. 1925-26-ban győztesként zárják az Északi Alosztály másodosztályú bajnokságát. A sikeres csapat edzője ekkor Baán Zoltán. 1936-ra lett készen az új pálya 4000 fős lelátóval és salakos borítású futópályával, erdőkkel övezett környezetben. Az ország egyik legszebb fekvésű pályája volt. 1937-ben feljutnak az NB II-be, majd a 40-es évek közepén a legmagasabb osztályba. Ekkor, 1947. április 20-án került sor a nevezetes mérkőzésre.
