Ugrás a tartalomra

Arcpajzsokkal segítik Miskolc járvány elleni védekezését

Létrehozva
A megközelítőleg négy és fél millió forint értékű adományt hétfőn vette át Miskolc első embere.
Kép
A 3D nyomtatás a koronavírus ellen!” csoport képviselői mutatják az arcpajzs összeszerelését - Fotó: Juhász Ákos

Háromezer darab arcpajzsot adományozott Miskolc önkormányzatának a „3D nyomtatás a koronavírus ellen!” csoport. A felajánlást hétfő délelőtt vette át Veres Pál, Miskolc polgámestere a szervezet képviselőitől, Bátyi Zoltántól, Havasi Attilától a csoport alapítói és vezetőitől, valamint Mihalik Gábor regionális vezetőtől. 

Maga a csoport egyébként még tavasszal, a koronavírus-világjárvány első hullámának tombolása idején alakult. A vírus elleni harc világszerte jelentős erőket mozgatott meg, 3D-csoportok alakultak, hogy orvosi eszközöket, alkatrészeket, védő felszereléseket gyártsanak a kórházaknak. A magyar 3D-s nyomtatókat gyártó cég is beszállt ezekbe a folyamatokba, azzal a céllal, hogy azok segítségére siessen, akik a frontvonalban dolgoznak. 

Kép

A csoport regionális vezetője az átadón reményét fejezte ki, hogy a kifejlesztett, és az ország számos pontján már alkalmazott pajzs Miskolcon is segíti majd a koronavírus elleni védekezést.

- A felajánlásunk értéke körülbelül négy és fél millió forint és bízunk benne, hogy megkönnyíti majd az érintett dolgozók mindennapjait a mostani, második hullám idején. Az arcpajzs előnye, hogy fültől-fülig a teljes arcot eltakarja, így annak viselése nagyobb biztonságot jelent, mint pusztán a hagyományos maszkoké – mondta Mihalik Gábor, aki hozzátette: az egészségügyi szakemberek tapasztalatai szerint a pajzs és a maszk együttes használata csaknem szászázalékos biztonságot jelent.

A pajzsokat elsősorban az önkormányzati óvodákban, bölcsődékben, idősellátó és szociális intézményekben, valamint az ügyfélszolgálatokon fogják használni.

Kép

- A koronavírus-világjárvány második hulláma sajnos már itt van, a betegség egyre szélesebb körben terjed, éppen ezért minden olyan eszközre szükség van, ami megvédheti az embereket ettől. Miskolc városa nagyon hálás minden olyan felajánlásért, ami segíti a védekezési munkálatokat a városban – tette hozzá Veres Pál polgármester. 

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.