Ugrás a tartalomra

Utam az iskolába - Rajzpályázatot hirdet az önkormányzat

Létrehozva
Miskolc önkormányzata Európa legnagyobb közlekedési környezetvédelmi kampányához csatlakozva kreatív rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára „Utam az iskolába” címmel.

A pályamunkáknak egy lapon (vagy két összeragasztott lapon) két témát kell egymás mellett megjeleníteniük:
• azegyik alkotás azt mutassa be, hogy „Hogyan jutok el az iskolába?”
• a másik alkotás azt mutassa be, hogy „Hogyan szeretnék eljutni az iskolába?”

Pályázati feltételek: A pályázaton csak a fenti témában és a meghatározáshoz illeszkedő alkotásokkal lehet részt venni.

• Egy alkotó kizárólag egyetlen alkotással pályázhat.
• A pályamű ceruza, zsírkréta, filctoll, grafit, pasztell, festék alapú rajzeszközzel, vagy kollázs technikával készüljön
• A beküldött művet nem szükséges képkerettel ellátni. Javasoljuk, hogy az oktatási intézmények a gyermekek pályázatait összegyűjtve küldjék el.
• Kérjük, hogy a rajzok esetén a pályázati munka hátuljára ragasztással vagy nem eltávolítható, nem lemosható írással adjanak meg egy a pályamunkához tartozó jeligét.
• A pályamunkához mellékelni kell a hiánytalanul kitöltött, és a pályázó törvényes képviselője által aláírt regisztrációs lapot, amely a pályázati felhívás 1. számú melléklete.
• Az adatokat nem, vagy olvashatatlanul tartalmazó regisztrációs lap, vagy a pályamunkán feltüntetett jelige esetében a pályaműveket nem áll módunkban elbírálni.

A pályamunkákat az alábbi címre kell beküldeni, vagy bevinni: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 3525 Miskolc Városház tér 8. Ökomenedzser iroda. A borítékon fel kell tüntetni: „Európai Mobilitási Hét 2020 rajzpályázat” „Utam az iskolába”rajzpályázat felhívás Európai Mobilitási Hét 2020 Miskolc. A pályázat lezárásának határideje: 2020. október 15. csütörtök 16:00 óra. A határidő lejárta után beérkező pályázatokat a zsűri nem tudja értékelni. 

A pályázati felhívás további részletei és a regisztrációs lap ITT érhető el. 

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.