Ugrás a tartalomra

Rózsaszín ételekkel a mellrák ellen

Létrehozva
Az idén már országossá vált program célja, hogy felhívja a figyelmet a szűrések fontosságára.
Kép

Szimpátiasétával vette kezdetét csütörtökön a Mellrákinfó Egyesület borsodi csoportjának figyelemfelkeltő kampánya. Az idén már országos programhoz, a Pink Gasztrokampányhoz, mintegy harminc étterem csatlakozik októberben, a mellrák elleni küzdelem havában. 

A sétát megelőző sajtótájékoztatón Bodnár Erika, a Mellrákinfó-Borsod vezetője ismertette kampány részleteit. Emlékeztetett, a kezdeményezés Miskolcról indult és a borsodi megyeszékhely mellett Budapesten, Debrecenben, Gyulán és számos más városban is bekapcsolódnak a gyűjtésbe október 1-31. között. Ű

- Két éve több neves miskolci étterem vállalta, hogy egy hónapon át kiemelten kínál pink ételeket és a bevételből származó összeg egy részét a Mellrákinfó Egyesületnek ajánlja. Nemcsak a gyűjtés volt persze a cél, sokkal inkább a figyelemfelhívó kezdeményezés aratott sikert, hiszen így sokan értesülhettek és bekapcsolódhattak a programba, melynek célja ráirányítani a figyelmet a szűrések fontosságára. Az időben felfedezett daganat 95 százalék eséllyel túlélhető – mondta.

Kép
Fotó: Végh Csaba


Az idén folytatódnak a finom pink ételek kóstolói Miskolcon az Avalon Ristorante, a Végállomás Bistorant, a Desszertem, a Creppy Palacsintaház, a Villamerika Steakhouse, a Rockabilly Chicken, Happy Sushi Miskolc , a The Sweets Bar és a Godot Kávéház jóvoltából. A vendéglátóhelyek már a bejáratnál is jelzik, hogy csatlakoztak a programhoz és valamennyi étteremben viselik a rózsaszín szalagot, a kampány szimpátiajelét.

A tájékoztató végén Dr. Asztalos Ágnes, megyei tisztifőorvos szólt a kezdeményezés és a hasonló megmozdulások jelentőségéről.

A Race for the Cure nevű szimpátiaséta a Creppy Centertől indult és a Szinva terasz érintésével a Városház térig tartott. Valamennyi helyszínen a szűrések fontosságát hangsúlyozó, rövid motiváló beszédek hangzanak el, hogy a szakemberek, érintettek a korai felismerés jelentőségét kiemelhessék. A sétához a Mellrákinfó-Borsod tagjai mellett többek között csatlakozik a Női Erőforrás, Család és KarrierPONT csapata is.

Kép

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.