Ugrás a tartalomra

Segítik a polgárőrök munkáját

Létrehozva
A támogatás részleteiről az érintettek sajtótájékoztatón számoltak be szerda délelőtt.
Kép
Fotó: Mocsári László

Saját képviselői alapjából ajánlott fel támogatást a diósgyőri, a lyukói és a perecesi polgárőröknek Bazin Levente önkormányzati képviselő – jelentették be az érintett felek szerdán. A politikus elmondta, a támogatás mértéke mintegy háromszázezer forint, melyből ötven-ötvenezer a diósgyőri és a lyukói, kétszázezer forint pedig a perecesi szervezetnek jut.

Veres Pál, a Perecesi Polgárőr Egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, a felajánlott összeg nagy segítséget jelent számukra.

- Mivel a polgárőrök társadalmi munkában végzik ezt a tevékenységet, a képviselői támogatás közvetlenül a működésünket segíti. Gondolok itt például az alapvető felszereléseink, ruházatunk beszerzésére, vagy a járműveink üzemeltetésére – hangsúlyozta.

Kép

Bazin Levente úgy fogalmazott, a polgárőrök hiánypótló feladatot látnak el.

- Ők abban erősek nagyon, hogy ismerik az adott városrészben élőket, a terület adottságait, így tudnak a körzet problémáira fókuszálni. A másik ilyen fontos dolog a sokat emlegetett szubjektív közbiztonság, melyek a polgárőrök járőrözése is emel minden olyan városrészben, ahol ilyen szervezet működik – tette hozzá.

A képviselő elmondta még, mivel a választókörzetéhez tartozó városrészében tovább kell javítani a közbiztonság helyzetét, a polgárőr szervezeteket a jövőben is támogatni kívánja.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.