Ugrás a tartalomra

„Nincs szó a rendészek számának csökkentéséről”

Létrehozva
Gondolkoznak a lovas mezőőrség visszaállításán, lakossági igényre új alközpontokat alakíthatnak ki, és több pénzt fordítanak a rendőr-rendész párosok közös járőrözéseire – az új rendészeti koncepcióról Szilágyi Szabolcs, a Rendészeti Bizottság elnöke nyilatkozott lapunknak.

Szeptember elejére készültek el a koncepcióval, ami átfogó képet ad a rendészet tevékenységéről, a tapasztalt problémákról, és megoldási javaslatokat is megfogalmaz. Bár a korábban felhalmozott tartozások, a kormányzati elvonások és a koronavírus-járvány miatt nagyon takarékosra kellett szabni a város idei költségvetését, ez a rendőr-rendész közös járőrözések vonatkozásában nem észlelhető, sőt: 65 millió forintról 80 millióra emelték az erre fordított összeget.

– Az ellenzék állításával ellentétben szó sincs arról, hogy kevesebb rendész lesz mostantól az utcákon – fogalmazott Szilágyi Szabolcs. A Rendészeti Bizottság elnöke hozzátette: az önkormányzati támogatás összege is megmarad. Nem véletlen, hogy a Velünk a Város-frakció tagjai is megszavazták az előző közgyűlésen azt az ellenzéki előterjesztést, ami ezek garantálását indítványozta. – Úgy látjuk, a Fidesz-KDNP képviselői színházat játszanak csupán a közgyűléseken. Pontosan tudhatták, hogy se a létszám, se a forrás nem csökken.

Kép
Fotó: Mocsári László

Bizonyos adminisztrációs és irodai munkaköröknél azonban szükség van a profiltisztításra. Csak egy példa: az önálló közterület-biztonsági referensi beosztást megszüntetik, mert az adatvédelmi felelős munkájával összevonható. Megvizsgálják majd persze, milyen terhelést jelent ez a feladat ellátójának. – Ezek a munkakörök összevonhatók. A felülvizsgálat is megállapította: a referens tartósan távol van, ennek ellenére a feladatokat így is elvégzik.

Racionalizálható a seriffek munkaideje is. Ma még ugyanis úgy néz ki egy napjuk, hogy felveszik a munkát a Győri kapui Rendészeti Központban, majd közösségi közlekedéssel elmennek a körzetükbe. Járőröznek, tartják a kapcsolatot a helyiekkel, aztán a munkaközi szünetet a központban tudják le. Újabb oda-vissza utazás, ami nagyjából a munkaidejük egyharmadát elviszi. A bizottság azt javasolja inkább, hogy a saját körzetükben vegyék fel a szolgálatot, illetve a szünetet is ott töltsék el.

Megvizsgálják azt is, hol van igény a lakosság részéről a rendészeti alközpontokra. Az Újgyőri főtér például ilyen. A Rendészeti Bizottság elkötelezett abban, hogy ahol szükség van rá, ott meg kell teremteni a feltételeit egy alközpontnak. Ahol azonban nincs rá szükség, ott akár meg is szüntethetik. – Van olyan körzet, ahol a lakosok inkább telefonon, e-mailben tájékoztatják a seriffet a problémákról. Az ilyen, eredeti funkciójukat be nem töltő alközpontok fenntartása több millió forintba kerül évente az önkormányzatnak.

Két ingatlan sorsáról egyelőre nem lehet biztosat mondani. A Papszeren van egy épület, ami funkcióját veszítette az Operatív Megfigyelési Központ kiépítésével. A főutcán lévő ingatlan pedig visszakerül a honvédségtől a rendészethez. Hogy eladják, kiadják, vagy továbbra is használni fogják-e ezeket az épületeket, arról még nincs döntés.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az autók terén viszonylag jól állnak. A 2013-as megalakulásakor vásárolt Dacia Duster terepjárókat idén lecserélték. A kerékpáros rendészeti munkakört szeretnék visszahozni, ehhez elegendő bicikli áll rendelkezésre. A segédmotoros kerékpárok azonban elavultak. – Itt kell megjegyeznem, hogy gondolkozunk a lovas mezőőrség visszaállításán – jelentette ki Szilágyi Szabolcs, akitől megtudtuk azt is, hogy az igazgatói posztra pályázatot ír ki az önkormányzat. Az eredményhirdetésig – a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezésének megfelelően – az operatív irányítási osztályvezető, Lengyel Roland vezeti megbízott igazgatóként a rendészek munkáját. A korábbi igazgató, Kovács László Csaba munkavállalói szerződését 2017-ben módosította a közgyűlés határozatlan időtartamúra. Most szolgálatvezetői tisztségbe került vissza, amit információink szerint nem vállalt el.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.