Ugrás a tartalomra

Drogosok tűit és üvegcséit szedték össze

Létrehozva
Egy óra alatt tizenöt tűt, üvegcséket, melegítésre használt konzervdobozt és kanalat, valamint három fóliát talált a Drogambulancia Alapítvány a pénteki drogszemét gyűjtésén az Avasi református temetőben. Szeretnék rendszeressé tenni a szemétszedést, amit az önkormányzat is támogat.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Drogszeméttel fertőzött területek mindig voltak a városban. A lakossági bejelentések alapján évek óta veszélyeztetett területek: Népkert, Diósgyőri Stadion, Avasi Kilátó, Kis-Avas pincesor, Belváros, Selyemrét, Csanyik-völgy, valamint nagyon sok nevelési-oktatási intézmény és játszótér környéke is.

– Még februárban jelezte egy édesapa a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársának, hogy az ötéves gyermeke egy használt tűt vett fel a földről séta közben – mondta Dobos Tímea, a Drogambulancia Alapítvány elnöke. – A drogszemét veszélyes hulladék, így összeszedését csak komoly óvintézkedések mellett és felszereléssel lehet végezni. Segítséget kértünk a miskolci önkormányzattól.

Kép

Varga Andrea alpolgármester elmondta, szembe kell nézni a városban létező problémákkal. – Sajnos láthatunk kábítószerező fiatalokat az utcán, ez pedig feltételezi, hogy drogszemét is keletkezik. Fontosnak tartjuk ennek összegyűjtését, valamint támogatjuk a megelőzést is, hiszen ez Miskolc lakosságának az érdeke.

A miskolci telephellyel rendelkező cégek közül a S.E.G.A. több mint háromszázezer forintot kapott az alapítvány. Ebből vettek szemétszedő csipeszeket, gumikesztyűket, szemüvegeket, fertőtlenítő kendőket és fertőtlenítő szereket, erős, szúrásmentes bakancsokat és gyűjtődobozokat. A drogszemetet a sajóbábonyi ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft. semmisíti meg egy jelképes összegért.

A miskolci Drogambulancián lehetőség van a tűcserére. Lakossági bejelentéseket a +36-46-431-310-es telefonszámon, a drogprevencio@gmail.com e-mail címen, vagy személyesen a Csabai kapu 9-11 szám alatt várnak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.