Ugrás a tartalomra

Pszichológiai témájú könyvet írt Vona Gábor

Létrehozva
Több mint tíz évig volt ismert szereplője a politikának Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom egykori elnöke, most nem politikai témára fókuszál, pszichológiai könyvet írt. Míg a halál el nem áraszt című kötetet kedden mutatták be a miskolci Vendelin Étteremben.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

„Ez a könyv nem a politikáról szól. Annál sokkal fontosabbról. A halálról. És a hozzá fűződő viszonyunkról. Arról a rettegett és ismeretlen erőről, amely elől szüntelen menekülünk, amelytől annyira szorongunk, és amelynek tényét elfojtani úgy igyekszünk. Amely azonban észrevétlenül mégis rangot, méltóságot és értelmet ad az életünknek” – írja a könyvajánló.

Kép

A kötetbemutatón elhangzott, mindannyian kutatjuk, mi az élet értelme, mi lesz a halál után, és miben különbözünk az állatoktól. Vona Gábor elmondta, halálfélelem és halálszorongás között nagy különbség van. – Az elsőnél tudjuk, hogy mitől félünk, de a másodiknál ez nem tudatosul. Valójában a halálszorongás átszövi az életünk mindennapjait. Az írással nem az volt a célom, hogy nyomasztó hangulatba taszítsam az olvasó, hanem inkább a tabuk ledöntése, hiszen szerintem a halálról legrosszabb nem beszélni. Gyermekkorom óta foglalkoztat a kérdéskör, amit ma már történészként a tudomány oldaláról próbálok megfogni. Az embert az éntudat az evolúció nyertesévé tette. Ennek a mellékhatása azonban az, hogy rájön, „ha vagyok, egyszer csak nem leszek.” Az alapgondolatom, hogy a kultúra azért jött létre, hogy oldja az ember állandó halálszorongását. A vallás túl akarja élni a halált, a művészet ki akar lépni belőle, a tudomány meg le akarja győzni – mondta az író, aki a könyvvel figyelmeztetni is szeretne. – A ma emberének nagy problémája, hogy kezd szétesni a kultúra. Ez azonban azt okozza majd, hogy az ember szorongása erősödik, ezáltal egyre megvezethetőbbé válik. A huszonegyedik század a szorongások évszázada, lásd klíma, migráció, koronavírus.

Kép

Vona Gábor, ahogy fogalmazott, évekig ennek a könyvnek a lázában égett, ami idén tárgyiasult. Tervezi még megírni a probléma felvetése után annak megoldását is egy másik kötetben. – Véleményem szerint három érzés tudja oldani a halálszorongást: flow, katarzis és szeretet – mondta, hozzátéve, a szerelem halhatatlanná tesz, mint ahogy ezt már sokan megírták.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.