Ugrás a tartalomra

Koszorúkkal tisztelegtek az 56-os hősök előtt

Létrehozva
Csendes, mégis autentikus megemlékezést tartottak a Miskolci Egyetemen.
Kép
Fotó: Parai Roland

Az intézmény vezetése úgy döntött, hogy idén elmarad az ilyenkor szokásos ünnepi műsor. Valamilyen formában mégis szerettek volna megemlékezni a hatvannégy évvel ezelőtti eseményekről. Három helyszínt látogattak meg szerda délelőtt: az ’56-os forradalom és szabadságharc egyetemi emlékhelyein koszorúzott Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi, Mucsi Gábor, a Műszaki Földtudományi Kar dékánja, valamint a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetősége. Az ünnepség a járványhelyzetnek megfelelően folyt: maszkban helyezte el az emlékezés koszorúit a kis létszámú egyetemi delegáció.

Kép

Az első helyszín az az I-es előadóterem volt, amely annak idején a független Diákparlament alakuló ülésének eredeti helyszíneként szolgált. Ahogy ez az ott található emléktáblán is olvasható, itt ülésezett 1956. október 22-én az egyetem ifjúsága, s innen indult el megyénkben a forradalom. Ezután az I-es előadóterem előterében található domborműnél emlékeztek a forradalmi eseményekre.

Tisztelet az egyetem hőseinek

Kép

A koszorúzások végső állomása az E/I-es kollégium volt, amelynek falán két emléktábla található: az egyik annak a két egykori első évfolyamos hallgatónak – Kiss Gábornak és Kölber Gábornak – állít emléket, akik a szovjet csapatok támadásában életüket vesztették a kollégium épületében, a másik táblával Molnár Kálmánra, egykori harmadéves hallgatóra emlékeznek, akinek a támadásban egy szovjet gránát mindkét lábát szétroncsolta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.