Ugrás a tartalomra

Továbbra sem engedik el a vendéglátósok kezét

Létrehozva
Felére csökkentené a miskolci vendéglátóhelyek bérleti díját és jövő év végéig elengedné az éttermek, büfék, valamint a taxisok közterület-használati díját a miskolci Fidesz. Erre tesznek javaslatot a csütörtöki közgyűlésen. Hogy a város költségvetésében ez mekkora kiesést jelentene, azt nem tudják megmondani, ahogy arra is kitérő választ adtak, miből lehetne fedezni a többszáz vállalkozást érintő döntést. A várost vezető frakció reagálásában leszögezte: ahogy a járványhelyzet első szakaszában, úgy – ha szükséges, akkor – most is megadják a kedvezményeket.

Sürgősségi indítványt nyújtott be kedden a Fidesz a csütörtöki közgyűlésre – jelentette be sajtótájékoztatón a párt miskolci frakciójának vezetője. Nagy Ákos úgy fogalmazott: az előterjesztéssel „valódi segítséget” szeretnének nyújtani több száz vállalkozónak, áttételesen több ezer miskolcinak.

Részletezte: azt javasolják, hogy az önkormányzat 2021. december 31-éig engedje el az éttermek teraszai, kiülős helyei után fizetett közterület-használati díjat, a taxisok esetében pedig a droszt-használati díjat. A vendéglátósok esetében továbbá felére csökkentenék az önkormányzati ingatlanok bérleti díjat.

– A javaslat a vállalkozások életben tartását segítené, így a jövőben is városunkban működhetnek, itt fizetnek adót – tette hozzá a frakcióvezető, aki elmondta azt is, a kormány „számtalan intézkedést hozott” a járvány miatt leginkább sújtott vendéglátóipari vállalkozások megmentésére.

Kép
Nagy Ákos frakcióvezető (középen): „valódi segítséget” szeretnénk nyújtani. Fotó: Végh Csaba

Felvetettük: az egyébként is takarékos költségvetésben véleménye szerint találni-e erre fedezetet. Nagy Ákos erre úgy reagált: „a lehetőségeket a város vezetésének kell feltárnia, nem nekünk”.

Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő azzal érvelt, hogy tavasszal is volt rá példa, hogy üzlettulajdonosok részben mentesültek bérletidíjfizetés alól. Ha azonban nincs bevétel, akkor bérleti díjat sem tudnak fizetni.

Megkérdeztük a várost vezető frakció vezetőjét is a kérdésben. Simon Gábor emlékeztetett, Miskolctól „milliárdokat vesz el a kormányzat”. Most éppen a közösségi közlekedésnél látjuk ezt. A miskolci politikusaik ugyanakkor azt szeretnék, hogy az önkormányzat költsön többet – a kevesebb bevételeiből. De arról sem szabad megfeledkezni – folytatta –, hogy az előző városvezetés tetemes tartozást, kifizetetlen számlákat hagyott hátra a Miskolc Holding felé.

Kép
Simon Gábor frakcióvezető a közgyűlésben: a belvárosi kereskedőknek mi adtunk bérletidíj-kedvezményt a járványhelyzet miatt. Fotó: Végh Csaba

– Számunkra az elsődleges feladat a város működőképességének fenntartása – hangsúlyozta a Velünk a Város frakció vezetője. – A miskolci vállalkozások támogatása a frakciónk számára rendkívül fontos. A belvárosi kereskedőknek mi adtunk bérletidíj-kedvezményt a járványhelyzet miatt. Arra is emlékeztetnék, hogy a közterülethasználatot is ingyenessé tettük. Ha ez szükségessé válik, ahogy korábban, úgy a jövőben is meg fogjuk ezt lépni.

Ez is érdekelhet

Iskola, majd szanatórium a Bükk ölelésében
MiskolcOktatásKultúraEgészség
Hogy mit kell, lehet tudni a csanyiki szanatóriumról, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Megúszta a börtönt két egészségügyi dolgozó, akik miatt meghalt egy beteg
MiskolcBűnügy
A betegfelvevő pulthoz érkezett férfit kórházi ellátás helyett háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz irányította a két nő, azonban ő másnap hajnalban otthonában elhalálozott.
Chill, borok, bubik, napfény és piknikhangulat
MiskolcGasztro
Szombaton is folytatódik a Gonda Borászat két napos Májusi piknikje, ahol nincs hiány minőségi borokban és a jó idő is adott egy kis szabadtéri lazuláshoz.
Képgaléria
fotó: Mocsári László
Színes programokkal ünnepel 10. születésnapján a lillafüredi Libegőpark
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Családbarát programelemekkel készült a lillafüredi Libegőpark a hosszú hétvégén, a turisztikai attrakció tizedik jubileumán, azoknak, akik a libegőzést választották.