Ugrás a tartalomra

Egy tisztább Miskolcért

Létrehozva
Pályázati forrásból folytatódhat a küzdelem az illegális hulladéklerakók felszámolásában.
Kép
Minap-archív fotó: Végh Csaba

Miskolc is csatlakozna a Tisztítsuk meg az országot programhoz, amelynek célja az illegális hulladék eltakarítása és feldolgozása. A kormány által hirdetett programra pályázni lehet. Hogy Miskolc benyújtja-e a pályázatát, arról a csütörtöki közgyűlés alkalmával döntenek a képviselők. A Belügyminisztérium pedig december 7-éig dönt arról, hogy mely önkormányzatokat támogatja.

Ha a miskolci is nyer a kiíráson, akkor február végéig a Városgazda és a MIREHU közreműködésével szállítanák el és dolgoznák fel az illegálisan lerakott szemetet. A probléma kezelése egyébként a városnak éves szinten százmilliós kiadást jelent.

Miklós Viktor, a miskolci polgármesteri hivatal pályázati osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, a program négy ütemben valósul meg, ennek egy része az illegális hulladéklerakók felszámolása. Egy-egy város maximum 27 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást is elnyerhet. – Ez remek lehetőség arra, hogy Miskolc közterületein, illetve az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanoknál illegálisan lerakott szemetet össze tudjuk szedni, azokat el tudjuk szállítani.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.