Ugrás a tartalomra

A hagyományőrzésre is kihat a koronavírus

Létrehozva
A Miskolci Szalamander helyszínét is megváltoztatták idén, szakesteket sem lehet rendezni jelenleg.
Kép
Fotó: Magánarchívum

Ha lenne egy olyan feketedoboz, amelynek az volna a célja, hogy egy esetleges világégés után kinyitva a jövő nemzedékei megismerjék Miskolcot, az itt élő különleges diákhagyományok valamilyen formában biztos, hogy helyet érdemelnének benne. A Miskolci Egyetem a Selmeci Akadémia utódintézményeként olyan kiterjedt szokásrendszert ápol, amit hazánkban csupán négy felsőoktatási intézmény mondhat magáénak. Saját nóták, betartandó parancsolatok, elvek, iránymutatások gyűjteménye ez: szakestjeit számos más egyetem próbálta valamilyen formában lemásolni az idők során. A Miskolci Egyetem diákjai tulajdonképp már azelőtt megismerkednek ezekkel a hagyományokkal, mielőtt egyáltalán beülnének egy előadásra.
A koronavírus-járvány okán azonban olyan helyzet alakult ki, ami miatt kiléphet megszokott medréből ez a folyamat. Kérdés, hogy milyen hatással lesz ez a diákhagyományokra. Megszakad valami, vagy megerősíti a közösséget a kihívás, ahogy azt a múlt században számos rendkívüli esemény tette?

Az első „szárnycsapások”

- A hallgatók a hagyományainkkal a gólyatáborban - vagyis ahogy nálunk nevezik, balekhéten - találkoznak először – ismertette a folyamat kezdőállomását lapunkkal Maksa Balázs, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, aki azt is elmondta, hogy idén ezt a rendezvényt csupán három kar tartotta meg.
– A többi kar is szervezett valamilyen csapatépítő programot, vagy egy közös főzést, ahol megismertették a frissen felvett hallgatókkal a hagyományőrzés alapjait, és annak jelentőségét egyetemünkön. 
Az intézmény életében több bevett hallgatói rendezvény is elmaradt az idén.
- A nagyobb szakesteket igyekeztünk megtartani, figyelve az előírásokra: fertőtlenítés, maszkhasználat, hőmérsékletmérés. A járványhelyzet súlyosbodásával – minisztériumi ajánlására – a legtöbb rendezvény elmaradt, kivéve azokat, amiknek az oktatáshoz volt közük. Ennek értelmében nem szervezhettünk szakesteket sem. Ezután már csak a balekoktatások megtartására kaptunk engedélyt: ehhez biztosított termeket az egyetem.

Kép

Más úton siklott a fénykígyó

Az őszi időszak egyik látványos miskolci felvonulása, a szalamander is rendhagyó formában zajlott. Ezen az eseményen a valétáló hallgatók általában egy fáklyás felvonulás formájában vesznek búcsút a várostól.
- A kockázatok csökkentése miatt a belváros helyett az egyetemen tartottuk a programot – természetesen itt is figyeltünk a kötelező előírások fokozott betartására. A hagyományápolás ugyanis a járványidőszakban is olyan fontos, mint korábban, bár a helyzet jóval bonyolultabb. Tapasztalataink szerint igény az van az ilyen jellegű programokra, de a hagyományápoló-kedven valóban ront, hogy nem tarthatjuk meg a szokásos eseményeket. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.