Ugrás a tartalomra

Később rendezik meg a Régiségvásárt Miskolcon

Létrehozva
A hónap első vasárnapja 1-jére, mindenszentek ünnepére esik, ezért a változtatás.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A november első vasárnapján esedékes vásárt november 8-án tartjuk meg – tájékoztatta lapunkat Braun István vásárszervező. – A döntés hátterében kegyeleti, biztonsági és forgalmi okok is vannak. Ez a hétvége szóljon csak az elhunyt szeretteinkről, a rájuk való emlékezésről. És azt sem szeretnénk, hogy a temetőkbe tartó tömegnek át kelljen vonulnia a vásározókon. Ráadásul Régiségvásár alkalmával a villamosforgalom is időszakosan leáll. Ez pedig nehezítené a közlekedést.

A döntésről előzetesen egyeztettek a város vezetésével is, ezt követően határoztak úgy, hogy november 8-ára teszik át a vásárt.

Braun István érdeklődésünkre azt is elmondta, egyelőre még nem tették kötelezővé a maszk használatát, de ő maga is arra kéri munkatársait és a vásározókat, hogy használják ezt a védőeszközt. – Maximálisan igyekszünk betartani az előírásokat. Most is kihelyezünk majd kézfertőtlenítőket, ezeket folyamatosan utántöltjük, ha kifogynának.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.