Ugrás a tartalomra

Nyolcan kaptak kitüntetést

Létrehozva
Október 23-a alkalmából nyolc, Miskolchoz kötődő személy vehetett át kitüntetést, közülük egy a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatáét, négy a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatáét, egy a Magyar Arany Érdemkereszt katonai tagozatáét és ketten a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését.
Kép
A képen Jónás Zsuzsa díjazott látható Kásler Miklós miniszter mellett. Forrás: mti.hu Fotó: Kovács Tamás

A hegesztett szerkezetek tervezése, illetve optimalizálása területén elért nemzetközi szintű eredményei, sokoldalú kutatásfejlesztési és innovációs tevékenysége, valamint több évtizedes oktatói munkája elismeréseként Jármai Károly gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézete Vegyipari Gépészeti Intézeti Tanszékének egyetemi tanárának a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést Farkas Ákos László, Jónás Zsuzsa, Kiss-Tóth Emőke és Turai Endre kapta.

Farkas Ákos László jogász, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának volt dékánja, a Bűnügyi Tudományok Intézete Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtás Jogi Tanszékének egyetemi tanára a büntetőjog, illetve a büntető eljárásjog kutatása és oktatása terén elért kimagasló eredményei, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben végzett munkája elismeréseként kapta.

Jónás Zsuzsa Harangozó Gyula-díjas táncművész, balettmester, a Miskolci Nemzeti Színház – Miskolci Balett képzésvezetője művészi pályája során nyújtott emlékezetes alakításai, valamint magas színvonalú táncpedagógusi munkája elismeréseként vehette át.

Kiss-Tóth Emőke Batthyány-Strattmann László-díjas védőnő, szociológus, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, főiskolai tanára a hazai egészségtudományi képzés területén folytatott kutatói-oktatói és oktatásszervezői tevékenysége, valamint az egészségügyi szakemberek megbecsültségének erősítése érdekében végzett munkája elismeréseként kapta.

Turai Endre bányamérnök, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézete Geofizikai Intézeti Tanszékének egyetemi magántanára, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense pedig a Miskolci Egyetem földtudományi, illetve környezetmérnöki képzéseinek hazai és nemzetközi elismertetése érdekében végzett eredményes munkája, valamint több évtizedes oktatói-kutatói és tehetséggondozói tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt katonai tagozata kitüntetést adományozta több mint három évtizedes, kimagasló szolgálati tevékenysége, valamint példamutató vezetői munkája elismeréseként Vanczák Zoltán rendőr ezredesnek, aki a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának szakmai főtanácsadója, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának volt szolgálatvezetője.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést pedig Alvári Ferenc okleveles mérnöktanár, a Miskolci Szakképzési Centrum nyugalmazott szakmai főigazgató-helyettese kapta a hazai szakképzés területén végzett több évtizedes, sokrétű és eredményes munkája elismeréseként, és Tolcsvainé Paulik Mária, a Miskolci Törvényszék nyugalmazott tisztviselője kapta az igazságszolgáltatás területén végzett több évtizedes, magas színvonalú pályafutása elismeréseként.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.