Ugrás a tartalomra

Koszorúztak az I. Világháborús Katonatemetőben

Létrehozva
A megemlékezés virágai díszítik újra az egykori koleratemetőt. Halottak napja alkalmából idén is lerótták tiszteletüket a városvezetők és civil szervezetek képviselői.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Az I. világháború idején pusztító kolerajárványban elhunyt kilencszázhatvankettő katonát temették el a Sajó út mellett. Itt hozták létre ugyanis azt a barakk-kórházat pár hét alatt 1914-ben, amiben háromezer beteget tudtak kezelni egyszerre.

Ez a barakktábor volt a legközelebb a galíciai frontvonalhoz, ezért ide szállították a betegeket, sebesülteket. Koleratemetőnek az itt élők nevezték el, mivel ez a járványos betegség sok áldozatot szedett a katonák között. Pfliegler Imre tábori orvos vezetésével ötvennégy orvos dolgozott itt, illetve több nővér is a Magyar Vöröskereszttől.

Hetvennyolc nagyobb, nyolc kisebb barakképületből, és hét melléképítményből állt. Az első betegek már 1914. szeptember 28-án – szám szerint harmincnégyen – megérkeztek, létszámuk néhány nap alatt elérte a háromszázat. De volt olyan időszak is, amikor ezer betegről kellett gondoskodni.

Kép

Az évtizedekig elfeledett temető területét 1992-ben a Miskolci Városszépítő Egyesület tette rendbe. 2015 novemberében emléktáblát avattak a temető egykori kórházi kápolnájának romjainál abból az alkalomból, hogy az épületet száz évvel azelőtt, 1915. november 2-án szentelték fel. 2019 márciusában a Sajó utcai koleratemetőben egyebek mellett felújították a kápolna még meglévő bejáratát, belső járdát alakítottak ki, rendbe tették a területet, növényeket is ültettek.

Az idei megemlékezésen Ignácz Dávid jegyző, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Pfliegler Péter és családja koszorúzott. Megemlékeztek a Velünk a Város frakció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, az LMP Magyarország Zöld Pártja, a Magyar Történelmi Nemzetőrség, az 1956 Magyar Nemzetőrség, a CÖF Klub Miskolc és a Miskolci Polgárőr Egyesületek képviseletének nevében is egy-egy koszorúval.

Ez is érdekelhet

Irodalmi és zenei piknik várta a hejőcsabaiakat a Bárczay-kúriánál
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Zenével, versekkel, közösségi programokkal és helytörténeti beszélgetésekkel várták az érdeklődőket szombaton a hejőcsabai Bárczay-kúria parkjában megrendezett Irodalmi és zenei pikniken.
Képgaléria
25 éves a Miskolci Máltai Játszótér-Játszóház
A Máltai játszótér negyedévszázados jubileumát ünnepelték
MiskolcSzabadidőBulvár
A születésnap egyben gyermeknap is volt, sok-sok játékkal, érdekes programmal fűszerezve.
Nincs olyan diósgyőri, aki indulhatna
MiskolcSport
Július 16-19 között az olaszországi Rietiben rendezik az U18-as atléták Európa-bajnokságát.