Ugrás a tartalomra

Régi-új vezető a Miskolci Önkormányzati Rendészet élén

Létrehozva
Régi-új vezető kerül a Miskolci Önkormányzati Rendészet élére a közgyűlés csütörtöki döntésének megfelelően – a szervezetet Vincze Csaba, 58 éves nyugalmazott rendőr alezredes irányítja majd.
Kép
Forrás: Kolorline

Vincze Csaba ózdi születésű, rendőri pályáját járőrként kezdte, és az ország legnagyobb vidéki közrendvédelmi osztályának vezetőjeként fejezte be. Tanította a jövő rendőreit a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban és dolgozott multinacionális vállalatoknál biztonsági vezetőként. Ezt követően alapítója és első vezetője volt a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek, az ország első ilyen jellegű szervezetének, majd Kazincbarcikán, az ottani rendészet első embereként folytatta a munkát, egészen mostanáig.

Vincze Csaba a vezetői pályázatra benyújtott anyagában úgy fogalmazott: „Nagyon fontosnak tartottam és tartom ma is, hogy biztonságos utcákat, közterületeket csakis hatékony összefogással, a rendvédelmi és rendészeti szervek, valamint civil szerveződések és a biztonságért tenni akaró állampolgárok szoros együttműködésével lehet biztonságosabbá, élhetőbbé alakítani. Mindezt nem öncélúan, hanem a városlakók érdekében, biztonságuk megteremtéséért kell megtenni.”

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.