Veres Pál polgármester arról döntött, hogy jövő év első napjától Csiszárné dr. Sajgó Erika – aki jelenleg a Miskolci Önkormányzat Lakosságszolgálati Főosztályának vezetője – és dr. Barva Attila – ő pedig jelenleg Szerencs jegyzője – tölti majd be az aljegyzői posztot a polgármesteri hivatal Sajtó- és Kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint.
Új aljegyzői lesznek Miskolcnak januártól
Létrehozva
Két új aljegyzője lesz Miskolcnak 2021. január elsejétől.
Ez is érdekelhet
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.