A szervezett véradás két ünnepi hétvégét követően a járványügyi helyzetben különösen nagy jelentőséggel bírt a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete számára. A katonák hősies helytállásának köszönhetően így közel hatvanöt emberi életet mentettek meg. A véradás a társadalmi felelősségvállalás egyik legnemesebb megnyilvánulása, mely a haza biztonságos vérellátását szolgálja és ehhez a helyi katonák is szerettek volna hozzájárulni.
Katonák nyújtották segítő karjukat
Létrehozva
A véradás felhívására a városban működő katonai szervezetek mindegyike csatlakozott, hivatásos, szerződéses és tartalékos állományával.
Ez is érdekelhet
Összetartozás és hagyomány a lengyel közösségben
A lengyel közösség élő hagyományait bemutató rendezvényt tartottak Miskolcon, ahol a múlt, a jelen és a jövő egyszerre kapott hangsúlyt.
Miskolc City Airport - Történelmi pillanat
Négy év szünet után Miskolcnak újra van repülőtere. A Miskolc City Airportot a Csorba-tó mellett, a korábbi helyszíntől mintegy 800 méterre alakították ki A fejlesztés jelenlegi állásáról, és az augusztusi nyitórendezvény részleteiről számoltak be pénteken.
A szavazóhelyiségek készen állnak a vasárnapi rohamra
Pénteken befejezték a utolsó szavazókörök kialakítását is abból a százharmincból, amelyekben leadhatják a voksaikat a miskolciak.
Égett a Juno szálló Miskolctapolcán - frissítve!
A tűz az évek óta üzemen kívül lévő szálló második emeletén keletkezett, egyelőre ismeretlen okból.