Ugrás a tartalomra

Tombolt, fenyegetett, lopott – éppen ideje csücsülni

Létrehozva
Legalább öt bűncselekményt követhetett el Miskolcon az a férfi, akinek csütörtökön a letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.
Kép

A rendelkezésre álló adatok szerint egy román férfi október 25-én délben Miskolcon az Ady Endre utcán a járda mellett lévő mintegy 130 cm hosszúságú terelőoszlopok egyikét kitörte. A vascsővel előbb az arra járó gyalogosokat fenyegette, majd a Búza téri aluljáró lépcsőjét és burkolati elemeit ütötte. Az aluljáró lépcsőjének homlokzati részét több helyen megrongálta, a darabokat a járdára szórta, majd egy szemetesnek is nekiment, a helyéről levéve eldobta azt.

A gyanúsított pár nap múlva, 30-án hajnalban Miskolcon a Tiszai-pályaudvaron lévő aluljáróban észrevett egy ott alvó embert, akitől elvette a mobiltelefonját. November 3-án délelőtt folytatta bűntetteit: bement egy főutcán lévő telefonüzletbe, ahonnan az egyik telefonra szerelt áruvédelmi zsinórt eltávolította, majd a készüléket magával vitte. Ez 269.000 Ft értékű lopás volt. Ezután egy Győri kapui boltban szeszes italt akart lopni kabátjába rejtve, azonban az áruház dolgozói tetten érték.

A gyanúsítottal szemben rongálás, garázdaság, kifosztás és lopások miatt indult eljárás, mely bűncselekmény akár 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértékére és a gyanúsított életmódjára figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok számára elérhetetlenné válna vagy újabb bűncselekményt követne el. Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság döntését az ügyész elfogadta, azzal szemben a gyanúsított és a védő fellebbezett, ezért a végzés nem végleges.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.