Ugrás a tartalomra

Új terepjárókat kapott a rendészet

Létrehozva
A gépkocsik a 2013-ban beszerzett, mára elavult autókat váltják.
Kép
Vincze Csaba átveszi a terepjárók kulcsait Szilágyi Szabolcstól. Fotó: Juhász Ákos

Saját forrásból szerzett be két új Dacia Duster típusú városi terepjárót a Miskolci Önkormányzati Rendészet számára az önkormányzat. A szolgálati járműveket pénteken délelőtt adták a rendészeknek. 

Az átadón Szilágyi Szabolcs, a Velünk a Város frakció képviselője, a Rendészeti Bizottság elnöke szólt először, aki úgy fogalmazott: a rendészek által használt gépkocsik cseréje már évekkel ezelőtt is esedékes volt, a korábbi városvezetés azonban ezzel nem foglalkozott. 

- Fedezet pedig lett volna rá, ha a Fidesz politikusai ésszerű gazdálkodást folytatva, a forrásokat a megfelelő helyre irányították volna. Nem így történt. Miskolcon olyan mértékben adósították el, ami felborította a város tervezett költségvetését, a stabil működőképesség is veszélybe került. A rendkívüli gazdasági válsághelyzetben a város költségvetését tovább terhelték a kormány hétmilliárd forintos forráselvonásai és a járvány elleni védekezés nem tervezett kiadásai. Miskolc élhetőségét, az itt élők közérzetét befolyásoló rendészeti jelenlét korszerű feltételeinek biztosítása mégsem várhatott tovább, ezért született döntés a járművek cseréjéről – hangsúlyozta.

Kép

Szilágyi Szabolcs kiemelte, a terepjárók beszerzésének fő szempontja volt a költséghatékonyság. Köszönhetően ennek, a gépkocsikat több millió forintos megtakarítást elérve tudták megvásárolni.

- Önmagában ez a tény is bizonyítja, hogy a Fidesz állításai nem igazak, hiszen az új városvezetés kiemelten kezeli a közbiztonság ügyét Miskolcon – jelentette ki Szilágyi Szabolcs, aki hozzátette, a városvezetés a kutyás járőrök számát megduplázta, újabb köztereket von be a térfigyelő kamerarendszerbe, és a rendőrség támogatását is megemelte. „Amire a Fidesz még kormányzati hátszéllel sem volt képes, azt az új városvezetés a Velünk a Város frakciószövetség támogatásával még ellenszélben is megvalósítja a miskolciak biztonsága érdekében”.  zárta a bizottsági elnök. 

- A gépkocsik beszerzése elengedhetetlen volt a szervezet biztonságos működéséhez, hiszen a korábbi, 2013-ban beszerzett terepjárók elhasználódtak, már csak jelentős anyagi ráfordításokkal voltak üzemben tarthatók – ezt már Vincze Csaba rendészeti igazgató mondta, aki köszönetet mondott a miskolci önkormányzatnak.

Preview Image
Új járműveket kapott a MIÖR. Juhász Ákos képgalériája

A két terepjáró már pénteken forgalomba állt a rendészet kötelékében.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.