Ugrás a tartalomra

Szerdától bezárnak a miskolci uszodák is

Létrehozva
Nem fogadhatnak külső vendégeket.
Kép
A Kemény Dénes Városi Sportuszoda is bezár.

A COVID-járvány következtében meghozott kormányzati szigorító intézkedések miatt a Miskolci Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a Diósgyőri Tanuszoda működését november 11-én, szerdától határozatlan időre felfüggesztik.
A jelenlegi egészségügyi szabályozások alapján a létesítmények nem üzemelhetnek, és nem fogadhatnak vendégeket.
A Kemény Dénes Városi Sportuszoda napi működését a Kormányhatározat pontos ismeretében határozzák meg. Ennek függvényében döntenek majd arról is, hogy a különböző sportágak edzéseit esetlegesen meg lehet-e tartani a minősített sportolók számára.

 

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.