Miskolc valamennyi közterületén – kivéve a parkokat, zöldfelületeket - kötelező a maszkviselés – erről döntött Veres Pál Miskolc MJV polgármestere, miután Magyarország miniszterelnöke bejelentette, hogy a vírus elleni védekezés miatt a nagyvárosokban lehetőség van arra, hogy ne csak zárt légtérben legyen kötelező a maszkhasználat - tájékoztat közleményében a városháza sajtóosztálya.
A miskolci szigor nem egyedülálló, ugyanilyen döntés született több hazai nagyvárosban. A megbetegedések száma ugyanis ugrásszerűen megnőtt, megsokszorozódott az utóbbi hetekben. Csakúgy, mint a koronavírus miatt elhunyt magyar embereké.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye jelenleg az egyik legfertőzötteb terület az országban, a hivatalos adatok szerint itt már eddig is több mint hétezren betegedtek meg a Covid19 miatt.
Miskolcon az új megbetegedések száma egy hét alatt megduplázódott, ez pedig arra utal, hogy a járvány rendkívül gyorsan terjed a borsodi megyeszékhelyen. A helyzetet pedig tovább rontja a fűtési időszakban évről évre – így most is – tapasztalható magas légszennyezettség.
Nedves, ködös, esős időben a vírus terjedése még erőteljesebb, hiszen a kórokozó a folyadékcseppekhez és a levegőben lévő szennyező részecskékhez, szálló porhoz tapadva jóval nagyobb távolságra képes eljutni, mint normál esetben. Így a szabad levegőn most még nagyobb a fertőzés veszélye, ezért a korábban ajánlottakhoz képest tovább kell növelni a betartandó biztonsági távolságot is.
Mindezek mellett a szigorú intézkedések bevezetését az is indokolja, hogy Miskolc a megye legnépesebb nagyvárosa, a nagy lakosságszám pedig azzal is jár, hogy egyes helyeken, területeken könnyebben alakulhat ki tömeg, ami pedig hozzájárulhat a vírus gyorsabb terjedéséhez.
A helyi operatív törzs szakemberei mindezeket mérlegelve hozták meg döntésüket a lakosság védelmében.
Az intézkedés elsőre talán túlzottan szigorúnak tűnhet, de épp a lakosság, a miskolci emberek védelme érdekében van rá szükség - írják a közleményben.
Az ország több településén is a szigorították a maszkviselést
Létrehozva
A miskolci szigor nem egyedülálló, ugyanilyen döntés született több hazai nagyvárosban.
Ez is érdekelhet
Irodalmi és zenei piknik várta a hejőcsabaiakat a Bárczay-kúriánál
Zenével, versekkel, közösségi programokkal és helytörténeti beszélgetésekkel várták az érdeklődőket szombaton a hejőcsabai Bárczay-kúria parkjában megrendezett Irodalmi és zenei pikniken.
A Máltai játszótér negyedévszázados jubileumát ünnepelték
A születésnap egyben gyermeknap is volt, sok-sok játékkal, érdekes programmal fűszerezve.
Nincs olyan diósgyőri, aki indulhatna
Július 16-19 között az olaszországi Rietiben rendezik az U18-as atléták Európa-bajnokságát.
A turizmus beindításáért, az elvándorlás megállításáért is dolgozik
Interjú Juhász Roland országgyűlési képviselővel.