Ugrás a tartalomra

A mentőknek segítenek a kulturális dolgozók

Létrehozva
A Miskolci Kulturális Központ kilenc telephelye közül több bezárt, az intézményben dolgozók közül többen vállaltak szerepet a koronavírus-járvány második hullámában. Telefonos diszpécserként segítik a mentők munkáját.

 

Kép
Képünk illusztráció (Fotó: pixabay.com)

Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az intézmény minden eszközével igyekszik segíteni a járvány elleni küzdelmet. – A biztonsági előírások maradéktalan betartása mellett november 11-től újabb területeken segítjük a miskolciakat. Jelenleg öt, de hétfőtől már tíz ügyfélszolgálatos munkatársunk vesz részt a koronavírussal kapcsolatos telefonos tájékoztatásban, időpont-egyeztetésben az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt.

Az ügyvezető beszélt arról is, a kulturális, közösségi és közművelődési programok szünetelése miatt több helyszínük nem látogatható. – Az Ady Endre Művelődési Ház épülete más módon szolgálja majd a lakosságot: ideiglenes Covid mintavételi helyszínként a miskolciak szűrésében vállalt szerepet. Intézményünk aktívan együttműködik a város vezetésével és az illetékes hatóságokkal a védekezésben, mindemellett készülünk arra, hogy művelődési házaink, helyszíneink, melyeket a közösségek töltenek meg élettel, újra kulturális programokkal várják majd a látogatókat – hangsúlyozta Novák Irén.

Ez is érdekelhet

A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.