Ugrás a tartalomra

Jobbik: nem vétóra, hanem a bérek kiegyenlítésére van szükség

Létrehozva
Az állam többségi tulajdonában lévő vállalatok dolgozóinak bére közötti különbségek kiegyenlítését kérte a kormánytól a miskolci önkormányzat. Ez a Velünk a Város Jobbik frakciócsoportjának javaslatára történt meg. A párt országos elnöke, Jakab Péter szerint ennek meglenne a fedezete: mégpedig az a mintegy 2500 milliárd forintos, vissza nem térítendő uniós támogatás, amiből számításaik szerint minden miskolcinak 250 ezer forint juthatna.

Még az augusztusi közgyűlésen nyújtotta be előterjesztését Badány Lajos, a Velünk a Város jobbikos frakcióvezető-helyettese, amiben kezdeményezte az országban regionálisan kialakult bérkülönbségek kiegyenlítését. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatója alkalmával elmondta, meglátásuk szerint az állam többségi tulajdonában lévő vállalatok „hátrányosan megkülönböztetik a miskolciakat”, amikor ugyanazért a munkáért alacsonyabb bért fizetnek nekik, mint például egy győri munkavállalónak.

Kép
Badány Lajos (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes: „hátrányosan megkülönböztetik a miskolciakat”. Fotó: Végh Csaba

– A Velünk a Város frakció megszavazta a javaslatot. Ez azt is megerősíti, hogy Miskolcnak végre olyan városvezetése van, amelyik tarthatatlannak ítéli meg a kialakult helyzetet, és egyértelműen állást foglalt a régiót sújtó bérszakadék csökkentése mellett – hangoztatta.

A döntést felterjesztették az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), a Jobbik országos elnöke pedig levélben fordult hozzájuk, amiben arról érdeklődött, hogy hajlandóak-e támogatni a miskolci bérek felzárkóztatását. Jakab Péter a minisztériumi válasz kapcsán úgy fogalmazott: „érdemi válaszadás helyett sokkal inkább tagadásba és hazugságba menekült” Schanda Tamás államtitkár, aki tagadta egyáltalán a probléma meglétét is.

– Úgy ítélik meg ugyanis, hogy nincs jelentős bérkülönbség az országrészek között. Majd azt állította, hogy az ország valamennyi megyéjében nagymértékben nőttek a fizetések az elmúlt években. Végül kifejtette, hogy a kormánynak egyébként sincs ráhatása a piaci viszonyokra. Erre én csak azt mondom, hogy a féktelen korrupcióval igenis beavatkozik – fűzte hozzá.

Jakab Péter annak a véleményének adott hangot, hogy a közpénz mozgásának irányát meg kellene fordítani: nem elvenni kellene a magyar dolgozóktól, hanem adni nekik. Lenne is miből – folytatta –, de Orbán Viktor miniszterelnök megvétózta azt az uniós mentőcsomagot, amely 2500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosítana hazánk számára.

Kép
Jakab Péter (Jobbik) elnök: nem elvenni kellene a magyar dolgozóktól, hanem adni nekik

– Ha ezt az összeget a magyar önkormányzatok kapják meg, akkor lakosságarányosan Miskolc plusz 40 milliárd forintból gazdálkodhatna, ami azt jelenti, hogy minden miskolcinak 250 ezer forint plusz támogatás juthatna. Ez az a pénz, amit kormánypárt a vétóval el akar venni a magyar, a miskolci emberektől – adott hangot véleményének.

A Jobbik elnöke végül arra szólította fel a Fidesz miskolci országgyűlési képviselőit, hogy ehhez ne asszisztáljanak, hanem tiltakozzanak ellene.

– Ez a pénz jár a magyaroknak, a miskolciaknak. Nagyon határozottan arra kérem a kormányt, hogy döntsenek arról, támogatják-e a miskolci önkormányzat javaslatát a helyi dolgozók bérfejlesztése érdekében, mert az ehhez szükséges pénz rendelkezésre áll. Ezt nem megvétózni, hanem oda kell adni a magyar munkavállalóknak Miskolcon is.

Ez is érdekelhet

Irodalmi és zenei piknik várta a hejőcsabaiakat a Bárczay-kúriánál
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Zenével, versekkel, közösségi programokkal és helytörténeti beszélgetésekkel várták az érdeklődőket szombaton a hejőcsabai Bárczay-kúria parkjában megrendezett Irodalmi és zenei pikniken.
Képgaléria
25 éves a Miskolci Máltai Játszótér-Játszóház
A Máltai játszótér negyedévszázados jubileumát ünnepelték
MiskolcSzabadidőBulvár
A születésnap egyben gyermeknap is volt, sok-sok játékkal, érdekes programmal fűszerezve.
Nincs olyan diósgyőri, aki indulhatna
MiskolcSport
Július 16-19 között az olaszországi Rietiben rendezik az U18-as atléták Európa-bajnokságát.